Sztárok

Kollányi Zsuzsi ikreivel is bevállalja a fesztiválozást - Ez a titka az énekesnőnek

Kollányi Zsuzsi tavaly augusztusban adott életet ikreinek.

Végtelen optimizmus

Bár az ikerterhesség nem volt zökkenőmentes az énekesnő számára, ma már boldogságban és harmóniában neveli párjával Bálintot és Bencét. Kollányi Zsuzsi a fiúk születése után néhány héttel már mikrofont ragadott, ám az igazi munka csak idén májusban kezdődött számára. Amellett, hogy lelkiismeretes anyukaként neveli ikreit, zenei alkotókedve egy pillanatra sem csügged. Zsuzsi idén nyáron már az EFFOT fesztivált is bevállalta, ami nem kevés szervezést igényel egy kétgyermekes édesanya számára.

Idén már teljes erőbedobással koncertezel, és még egy év sem telt el a szülés óta. Tudatosan készültél a visszatérésre?

Nem mondanám, hogy tudatosan készültem, már egy hónappal a szülés után is dolgoztam, és mivel azóta folyamatosan érkeztek a felkérések, egyre sűrűsödtek a koncertdátumok is. Úgy gondolom, az egész csak szervezés kérdése, és bár eleinte aggódtam, hogy tudom majd összeegyeztetni a koncerteket, rádöbbentem, hogy a szervezők is tudnak rugalmasak lenni, mivel két-három óránál többet nem voltam hajlandó távol lenni a gyerekektől.

Most azonban beindult a fesztiválszezon, melyeknek te is aktív részese vagy.

Azért azt túlzás lenne mondani, hogy belevetettem magam a fesztiválokba, hiszen többnyire könnyen elérhető helyeken vállalok fellépést, de tény, hogy nagyon szeretem ezeket a nyári élményeket. Megyek például Velencére is, az idei EFOTT-ra június 14-én, ahol a Vasovski Symphonic produkció részese lehetek, ami biztosan szuper buli lesz.

Amikor színpadon vagy, ki vigyáz az ikrekre?

Legtöbbször a párom és az anyósomék szoktak besegíteni, és nagyon hálás vagyok nekik, hogy tényleg mindenben számíthatok rájuk. Szerencsés vagyok, hogy ilyen szüleink vannak, és ha esetleg kettesben szeretnénk egy kicsit kikapcsolódni a párommal, akkor is nyugodt szívvel rájuk merem bízni a piciket.

Ezek szerint akkor az anyaszerep mellett még pihenésre is jut időd?

Nem nagy utazásokra kell gondolni, inkább csak egy-két órás kikapcsolódásokra, ami maximálisan feltölt mindkettőnket, de leginkább a kicsikkel megyünk mindenhova. Nemrég voltunk Eger környékén egy kicsit wellnessezni, de nagyon szeretünk kirándulni is. Idővel majd a gyerekekkel is szeretnénk távolabbi helyekre is eljutni, de egyelőre hosszabb, akár repülős útra biztos nem vinném őket. Ahhoz azért még kicsik.

Pedig laza anyukának tűnsz.

Nyilván a terhességem alatti komplikációk ( Zsuzsi orvosai nem javasolták, hogy kihordja mindkét babát, mivel egészségük veszélybe kerülhetett volna, ám az énekesnő bízott a sorsban és tavaly augusztusban egészséges babáknak adott életet - a szerk.) nagyban befolyásolták mind a várandósságot, mint az utána lévő időszakot, de igyekszem nem túlaggódni a dolgokat. Inkább egy lelki adottság ez, mint tudatos viselkedés. Optimista-idealistának tartom magam, aki pozitívan tekint a világra. Bár a párom szerint még mindig túl sokat aggodalmaskodok! (nevet)

A szülés után szinte azonnal visszanyerted karcsú alakod. Volt speciális edzés és diétaterved?

Dehogy! Nem vagyok túl szigorú magamhoz, most ettem épp meg egy túró rudit! A fogyásom inkább a mozgékonyságomnak köszönhető és annak, hogy sosem tudok egy helyben ülni. Imádok edzeni, de inkább csak azt szeretem csinálni, ami igazán kikapcsol. Van itthon egy Power Plate gépem, azon rendszeresen szoktam húsz perces edzéseket csinálni, mert nem szeretném a gyerekeket másfél órára magukra hagyni egy konditermes edzés miatt. Így csak ezt a néhány percnyi lopott időt szánom magamra. A többi talán genetika.

A fesztiválok után mi a terved az idei évre?

Leginkább a saját dolgaimmal szeretnék foglalkozni, több projektet is tervezek őszre. Tele vagyok ötletekkel, szeretnék leforgatni három videóklipet és feldolgozni a többi dalfoszlányt, ami itthon vár rám. Folyamatosan jár az agyam és hiszek abban, ha tele vagyok tervekkel, az ajtók is sokkal könnyebben kinyílnak előttem, és még több lehetőség akad az utamba.

Augusztus elején születtek ikrei, kész az első közös szelfi!

Leadfotó:Szabó Sándor

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...