Sztárok

Kocsis Tibi összeesküvés áldozata lett

Az X-Faktor 2011. évi győztesének, Kocsis Tibornak nagyon sűrűek a napjai. Elfoglaltságai miatt családját is ritkán látja. Jó testvérként viszont elhatározta, ha befejezi a lemezt összehozza a családot, egy rövid pihenésre.

„Éppen befejeztem a lemezemet, amikor azon gondolkoztam, hogy megszervezek egy wellness hétvégét a családnak és elutazunk Bükfürdőre, az ország első holisztikus szállodájában néhány napra.- meséli Tibó. – Nővéremékkel a két kicsivel és a húgommal így együtt öt éve nem voltunk nyaralni, ezért is örültem, hogy sikerült összehívnom a családot. A keresztlányom Hanna végig követett és talán ő volt az, aki a leginkább élvezte a „nyaralást”, mert így végre vele foglalkozhattam.”

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az énekes és családja nem csak fürdőzéssel, hanem aktívan töltötte a napokat, ugyanis nagy bátorsággal próbálták ki a kristály tornyot, ahol 17 méter magasban a semmi felett lebegtek, léghajóba szálltak, vagy éppen a pókhálót próbálták ki.

„A legnagyobb móka az volt, amikor Lilla nővérem és a húgom, Linda egy óvatlan pillanatban a medencébe rántott ruhástul, persze ott már várt a kedves sógorom – nevet Tibó az összeesküvés elméleten. – abszolút nem számítottam rá, hogy a vízben fogok kikötni, így gyanútlanul zsebre tettem a telefonomat, amit pár perc múlva már a medencéből halásztam ki. Nem mondom, hogy a nagy melegbe nem esett jól a hűsítő víz, de szólhattak volna, hogy mit terveznek ellenem. – bosszankodott viccesen az énekes – mert akkor rákészülök!”
 

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyetlen elveszett szelvény miatt úszott el egy kínai férfi több mint félmilliárd forintos lottónyereménye. Két nap késés végül milliókba került neki, a bírósági próbálkozás pedig újabb veszteséget...
Sztárok
Medveczky Ilona magyar táncművész, színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek neve szintén felbukkan a most nyilvánosságra hozott adatbázisban, amelyekre mindenki "...
Sztárok
Az R-Go énekes-dalszerzője határozottan tagadja az ellene felhozott vádakat, miszerint besúgó, legalábbis beszervezett hálózati személy volt NANU-NANU fedőnéven.
Lifestyle
Megnyílt az ügynökakták online adatbázisa, amelyben ismert magyar személyiségek neveire is rákereshetünk. A dokumentumok értelmezése azonban körültekintést igényel: egy nyilvántartási bejegyzés még...
Lifestyle
A Tisza Párt új intézmény létrehozását tervezi, amely országos párbeszédet szervezne, és a helyi közösségek problémáit közvetítené a döntéshozók felé. A törvénytervezet már véleményezhető online.
Lifestyle
Új lehetőséget kap az adóhatóság a politikusok vagyongyarapodásának ellenőrzésére. A parlament elfogadta az erről szóló előterjesztést, Magyar Péter pedig a szavazás után közölte a döntés részleteit.