Sztárok

Végre kiderült a teljes igazság: Király Viktor megrendítő nyilatkozatban kommentálta a házassági válságát övező pletykákat

A 38 éves énekes úgy érezte, nem hallgathat tovább: köntörfalazás nélkül árulta el, mi igaz a magánéleti problémáival kapcsolatos szóbeszédből.

Három év házasság után kihűltek az érzelmeik?

Nem is olyan régen még a hajdani sztárpár, Tápai Szabina egykori kézilabdázó és Kucsera Gábor ex-kajakos házasságának felbomlásától volt hangos a hazai média, azonban úgy tűnik, ez a nagy port kavart ügy már lecsengőben van, s a közfigyelem immáron a 38 esztendős zenei előadó, Király Viktor köré összpontosul, akivel kapcsolatban szintén szárnyra keltek olyan pletykák, melyek szerint zátonyra futott a párkapcsolata nejével, Király-Virág Anitával. A Blikknek egy bennfentes úgy fogalmazott: a Megasztár című tehetségkutató egykori felfedezettje valósággal összeomlott, amikor felesége kiköltözött közös ingatlanjukból - s a fáma szerint kétéves kisfiuk is vele tartott. Szerencsére a találgatások most véget értek: Király Viktor a TV2 Tények című műsorában őszintén, kertelés nélkül elárulta, milyen viszonyt ápol a feleségével.

Király Viktor Nagy a baj című videoklipje pontosan akkor debütált, amikor a magánéleti gondjaival kapcsolatos híresztelések is elárasztották a világhálót, s e furcsa körülmény csak tovább táplálta a rajongók aggályait.
Kattints a további képekért!

Eddig csak a többszörös házasságtörőnek kikiáltott Kucsera Gábor állt a támadások kereszttüzében, ám a legfrissebb híresztelések szerint Tápai Szabina sem volt a hűség eleven szobra.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Sztárok
Tom Quinn királyi író és szakértő új könyvében elárulta, hogy Meghan Markle több alkalommal is félreérthetően viselkedett Vilmos herceggel, ami bizony szemet szúrt az alkalmazottaknak is.
Sztárok
Vasárnap lép pályára egymás ellen Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles az amerikai futball legnagyobb ünnepén, az 59. Super Bowl-on – és benne vagy a pakliban, hogy talán ez lesz Taylor Swift...
Fashion&Beauty
Jennifer Lopeznek nem kell a szomszédba mennie divattanácsokért: az énekes-színésznő mindig tudja, mivel keltsen feltűnést, amit ezúttal egy korántsem átlagos kabátban tett meg.
Lifestyle
A Kos este érdekes híreket hallhat egy családtagjától. Napi horoszkóp.
Egészség
Ez az első alkalom, hogy tejelő tehenekben mutatták ki a madárinfluenza D1.1-es törzsét.
Lifestyle
A szingli Ikrek legyen óvatos, mert csúnyán megégetheti magát. Hétvégi szerelmi horoszkóp!