Sztárok

Mintha nem is ő nézne vissza ránk a friss fotóiról: nincsenek rá szavak, mennyire megváltozott Hitchcock egykori kedvenc szőkéje

Kim Novak, Hitchcock Szédülés című legendás klasszikusának női főszereplője már rég visszavonult a rivaldafénytől, most viszont új dokumentumfilmmel jelentkezett, melyben az öregedésről is mesél a közönségnek.

A Szédüléssel filmtörténelmet írt, de később megfeneklett a karrierje

A Golden Globe-díjas amerikai színésznő, az immár 92 esztendős Kim Novak 1933. február 13-án, Chicagóban látta meg a napvilágot. A hírességet egyébként Marilyn Pauline Novak néven anyakönyvezték, szülei pedig cseh származású tanárok voltak. Már az iskolában is nehéz természetű, öntörvényű gyermeknek számított, így aztán sokszor összetűzésbe került a tanáraival, a pedagógusok azonban viszonylag hamar felismerték a kislány rajztehetségét, így elkezdték a művészi pálya felé terelni. Középiskolai tanulmányait - ösztöndíjjal - már a chicagói művészeti iskolában végezte, közben pedig munkát is vállalt: a modellkedés mellett még hűtőgépgyárban is dolgozott.

Húszas évei hajnalán a filmgyártásba is belekóstolt. Először statisztálni hívták Los Angelesbe, az Egyesült Államok - és a világ - filmfővárosába, majd hirtelen felfedezte egy ügynökség, a Columbia Pictures pedig szerződést ajánlott neki. Erre 1954-ben került sor, amikor Novak még csupán 21 esztendős volt. Első fontosabb szerepét a film noir műfajának egyik neves szerzőjeként ismertté vált Otto Preminger Az aranykezű férfi (1955) című alkotásában játszotta, ahol Frank Sinatra partnereként bizonyíthatott. A Fickós Joey című musicalben Sinatrával és Rita Hayworth-tel osztozott a vásznon, majd jött élete legjelentősebb munkája. 1958-ban a legendás Alfred Hitchcock Szédülés című - a melodráma, a thriller és a noir elemeit mesterien vegyítő - kultklasszikusának női főszerepét formálta meg, méghozzá James Stewart oldalán. (Érdekesség: ma ezt tartják a zseniális rendező egyik legjobb filmjének, a maga korában azonban vegyes fogadtatásban részesült - ennek köszönhető egyebek mellett az is, hogy a suspense mestere sosem dolgozott többé együtt korábbi "házi színészével," Stewarttal.)

Novak ezzel el is jutott karrierje csúcspontjára. Noha később még olyan filmekben foglakoztatták, mint Billy Wilder Csókolj meg, tökfej! (1964) című komédiája, Robert Aldrich Lylah Clare (1968) című drámája, vagy J. Lee Thompson Charles Bronson főszereplésével készült westerje, a Fehér bölény (1977), Novak végül mégsem tudott huzamosabb ideig az A-listás hollywoodi filmcsillagok kasztjában maradni.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

1991-ben végleg visszavonult a filmezéstől, azóta pedig csak ritkán hallhatunk róla. Most azonban újra megmutatta magát, méghozzá nem máshol, mint a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén. Ráismernél még? Aligha!

Tekintsd meg galériánkat, mutatjuk, hogy fest ma Hitchcock egykori körülrajongott szőkéje!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ókovács Szilveszter egy sejtelmes Facebook-bejegyzésben üzent menesztése után, amelyben egy 2020-as találkozót és Magyar Péterre utaló sorokat idézett fel. Felesége közben nyilvánosan kiállt mellette...
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.
Sztárok
Pumped Gabó neve már a kezdektől összeforrt a Balaton Sounddal és a feltűnő fesztiváltánccal, ám egy friss podcastbeszélgetésben elárulta: sokan még mindig azt hiszik, valóban így hívják, művészneve...
Sztárok
A Forma–1 istállója ma már nem csupán a technikai zsenialitás és a sebesség szentélye, hanem a nemzetközi divatvilág kifutója is, ahol a pilóták barátnői és feleségei épp akkora reflektorfényt kapnak...
Sztárok
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.