Sztárok

Kigyógyult rögeszmés betegségéből a gyönyörű színésznő

Kisfia segítségével sikerült leküzdenie betegségét Megan Foxnak, aki annyira rettegett korábban a bacilusoktól, hogy jóformán enni sem mert már.

A színésznő 2010-ben beszélt először betegségéről, melynek következtében olyannyira tartott a különböző baktériumoktól és bacilusoktól, hogy enni is alig mert. Elmondása szerint kétszer is meg kellett gondolnia, hogy étterembe menjen, de még otthon sem tudott felszabadultan vacsorázni, annyira félt a fertőzésektől.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A súlyos kényszerképzetekkel járó betegségéből azonban kisfia, Noah segítségével sikerült kigyógyulnia, amely igen jó hatással volt Megan házasságára is, hiszen férje - a szintén filmes Brian Austin Green - már nagyon nehezen viselte a színésznő betegségével járó kellemetlenségeket.

"Azt hiszem, Brian nagyon várta már, mihez kezdek majd a szülés során, amikor a babával együtt kijön mindenféle egyéb dolog is az emberből. Én pedig a mellkasomra tettem Noah-t, és attól a pillanattól kezdve bármit tehet, semmi sem rémiszt meg. Nem szeretnék semmiféle komplexust átadni neki. A szorongásom pedig ennek köszönhetően nagyon sokat javult azóta. Azt mondanám, hogy olyan 80 százalékkal jobban érzem már magamat, mint előtte" - mesélte a színésznő a Marie Claire magazinnak.

Fotó: www.ibtimes.co.uk

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Súlyos incidensről számolt be az X-Faktor felfedezettje: a Duna-parti szórakozóhely biztonsági őrei szerinte erőszakkal fenyegetőztek.
Lifestyle
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Lifestyle
A sors most különleges meglepetést tartogathat a Rákok számára. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Home&Design
Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még...
Lifestyle
Élete legboldogabb pillanatait követően vesztette életét egy 24 éves rendőr, aki a saját testi épségét kockáztatva ment a menyasszonya után.
Fashion&Beauty
Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy a királyi gardróbban semmi sem történik véletlenül. Egy olyan időtlen mintát választott, amelyet annak idején Diana hercegné is imádott – és most újra...