Sztárok

Keleti Györgyi olasz börtönbe kerül?

Németország kiszolgáltatta a Keleti Györgyit az olasz hatóságoknak, mivel eddig egy müncheni börtönben tartották. Nemsokára bíróság elé áll majd. Akár hét évet is kaphat.

Münchenből olasz rendőrök vitték el Györgyit bilincsbe verve. München legfelsőbb ügyésze szerint, ha Magyarországon született volna jogerős ítélet az egykori playmate ellen, akkor talán elkerülhette volna az Olaszországi utat, sőt a várható büntetés is kevesebb lenne.
 
Olaszországban az prostitúció elősegítését keményebben büntetik, mint nálunk, míg itthon maximum három év várna rá, ott ez a hét évet is elérheti. A vád szerint Györgyi prostituáltaknak bérelt lakásokat több olasz városban, segített a hirdetésekben, a bevételből pedig természetesen részesedést kapott.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Bár Györgyi szállítására 24-én került sor, még édesapjának is csak hétfőn jutott tudomására, mikor beszélőre ment lányához, csak akkor közölték vele, hogy már Olaszországban van. A Borsnak azt nyilatkozta Keleti György ügyvédje, hogy a német ügyvéd senkit nem tájékoztatott Györgyi áthelyezéséről, mindössze csak annyit tudni, hogy egy Róma melletti börtönben van jelenleg.

Az ügyvédek most azon dolgoznak, hogy Magyarországon szülessen először jogerős ítélet, mivel így az olaszoknak meg kellene szüntetni az eljárást és haza kellene küldeni Györgyit.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Van az a tipikus testtartás, amit szinte észre sem veszel magadon: beeső vállak, előreeső fej, enyhén görnyedt hát, főleg laptop és telefon fölött. Nem fáj igazán, csak „ilyen lett”, és persze azt...
Fashion&Beauty
A 2026-os kifutók ugyan merész, élénk színekben bővelkednek, de a jó hír az, hogy a visszafogott árnyalatok kedvelőinek sincs okuk kompromisszumot kötni. Az új szezon ugyanis bebizonyítja: a...
Egészség
Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.
Sztárok
Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.
Sztárok
A mindig bájos és kifinomult Lily James most igencsak vadítóra vette a figurát, és egy nem akármilyen szerelésben érkezett egy exkluzív Valentin-napi eseményre.
Lifestyle
A Kosnak olyan anyagiakkal kapcsolatos döntést kell hoznia, ami nagyban befolyásolja a jövőjét. Napi horoszkóp.