Ez a férfi volt a nők bálványa a ’90-es években: a sármos színész szinte teljesen eltűnt, így néz ki napjainkban

Ryan Phillippe három évtizeddel ezelőtt még Hollywood egyik legünnepeltebb üdvöskéjének számított, mostanra azonban igencsak elkerüli a reflektorfényt.

Mi lett vele?

Ryan Phillippe élete és karrierje szinte filmszerű fordulatokkal volt tele mindig is: a delaware-i Newcastle-ben született, édesapja, Richard a híres Dupont vállalatnál dolgozott vegyészként, míg édesanyja háztartásbeliként négy gyermeke nevelésére koncentrált. Ryan kiskorában még semmi nem utalt arra, hogy egyszer Hollywood egyik ismert arcává válik, ám végül egyetlen meghatározó élmény mindent megváltoztatott: amikor tinédzserként látta Paul Newmant a legendás Cool Hand Luke című filmben, először érezte, hogy az ő útja is a színészet felé vezethet – ez a pillanat volt az, ami megnyitotta előtte a lehetőségek világát. Sorsszerű volt az is, hogy tizenöt éves korában, hajvágás közben egy idegen asszony felfigyelt különleges megjelenésére, majd az ismeretlen szólt Ryan édesanyjának, hogy egyik barátnője Philadelphiában ügynökséget vezet, és bizonyára érdeklődne a jóképű kamasz iránt. Nem telt bele sok idő, a fiatal fiú hamarosan reklámfilmekben szerepelt, majd New Yorkba utazott meghallgatásra, ahol megkapta első komoly lehetőségét: 1992-ben a One Life to Live című sorozatban alakított egy meleg tinédzsert. A szerepe mindössze egy évig tartott, ám elég volt ahhoz, hogy Ryan ráérezzen, a kamera előtti játék több puszta próbatételnél: valódi hivatás lehet számára. A nagy áttörésre sem kellett sokat várnia: rövidesen Los Angelesbe költözött, ahol a kitartása és az elhivatottsága meghozta első gyümölcsét, ugyanis 1996-ban szerepet kapott Ridley Scott Tomboló szél című filmjében, ahol egy tengerészhajó legénységének tagjaként mutatkozott be a mozivásznon. Aztán 1997-ben a mai napig híres a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című amerikai tinihorrorba is beválogatták, amivel még szélesebb rajongótáborra tett szert, 1999-ben pedig már a Kegyetlen játékokban játszott főszerepet, ismét Sarah Michelle Gellar oldalán, valamint Reese Witherspoonnal, aki később a felesége lett, szerelmükből pedig két gyermek született: Ava 2000-ben, Deacon pedig 2004-ben látta meg a napvilágot. S noha a kétezres években is számos sikeres produkcióban tűnt fel, az akkori nagy népszerűsége ellenére ma már teljesen eltűnt a köztudatból, sokan úgy hiszik, pályafutása parkolópályára került, így a legtöbben nem is tudják, hogyan néz ki napjainkban, 50 esztendősen. Galériánkban megmutatjuk, mi lett az egykori hollywoodi sármőrrel:

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Leadfotó: SGranitz/WireImage/Getty Images

Forrás: Cinemablend

Oldalak

Sztárok
A brit királyi család fiatalabb tagjai közül kevesen élnek olyan visszafogott életet, mint Samuel Chatto. Margit hercegnő unokája ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, ám amikor feltűnik egy-egy...
Sztárok
Vilmos és Harry kapcsolata már régóta mélyponton van, de bennfentesek szerint egyetlen téma különösen fájdalmasan érintette a trónörököst.
Fashion&Beauty
Vannak dolgok, amiket nem szabad kérni egy fodrásztól, csak akkor, ha teljesen megbízol benne.
Utazás
El tudsz képzelni annál jobb utazási programot, mint amikor egy mesés várost fedezel fel, majd betérsz egy olyan könyvesboltba, amely önmagában is látványosságnak számít? Európa tele van varázslatos...
Lifestyle
Már nem is tűnik annyira távolinak, hogy le lehessen váltani a klasszikus WC-papírt.