Ezekben a ruhákban képviseli majd hazánkat Katzenbach Andrea a világversenyen: gyönyörű darabokat visz magával Magyarország Szépe – Interjú

Katzenbach Andrea hamarosan indul Indiába, hogy képviselje hazánkat a Miss World szépségversenyen – többek között erről beszélgettünk vele az idei Magyarország Szépe válogatóján.

Nagy kaland vár rá

Katzenbach Andrea tavaly nyerte el a Magyarország Szépe címet, amellyel együtt a lehetőséget is, hogy képviselje hazánkat a Miss World világversenyen Indiában, ahova a napokban utazik – Kulcsár Edina a Femcafe.hu-nak elárulta, milyen esélyeket lát benne, ezt ezen a linken találod. A jelenlegi királynő előtte azonban a zsűri egyik kiemelt tagjaként részt vett a nemrég elstartolt idei válogatón is, ahol interjút adott szerkesztőségünknek; a beszélgetés során arra biztatta a továbbjutó lányokat, hogy maradjanak önazonosak, ne féljenek megmutatni valódi személyiségüket, de elárulta azt is, saját magát milyen ítésznek tekinti, emellett elmesélte, pontosan hogyan készül a rá váró megmérettetésre, milyen talent produkcióval lép majd színpadra, illetve beavatott abba, mely tervezők ruhakölteményeit viszi magával a dél-ázsiai országba.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A teljes interjút és a szóban forgó kreációkat az alábbi videóban tudod megtekinteni:

Leadfotó: Femcafe

Oldalak

Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...
Sztárok
Az idei év elején egy félresikerült videó miatt a fél ország azt találgatta, hogy valóban megromlott-e Marsi Anikó és férje kapcsolata, olyannyira, hogy a válás is felmerült köztük. Anikó és Gábor...
Sztárok
A világ egyik legkeresettebb szupermodellje, Bella Hadid megrendítő őszinteséggel vallott a mindennapjait megnyomorító Lyme-kórról. A 29 éves sztár elárulta, hogy jelenleg élete egyik legsúlyosabb...
Lifestyle
A leander a nyár egyik leglátványosabb dísznövénye, de a tartós, 40 fok körüli hőség még ezt a mediterrán szépséget is komoly próbatétel elé állítja. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy elegendő vizet...
Lifestyle
Már csak június 30. éjfélig kérhető a gépjárműadó öt havi, pótlékmentes részletfizetése. A határidő jogvesztő, vagyis aki lemarad, utólag sem pótolhatja a kérelmet. A NAV arra figyelmeztet: a...