Meglepő, mit szúrt ki a testbeszéd-szakértő Katalinéknál: új fejezet kezdődött a walesi hercegi pár és gyermekei életében

Megváltozott a dinamika
A szakértő a Mirror számára úgy fogalmazott, hogy ezúttal mintha már maga az esemény is arra szolgált volna, hogy finoman előkészítse György herceg útját a jövőbeli kiemelt királyi szerepkörök felé. A kamaszodó trónörökös magabiztosabban, céltudatosabban mozgott, mint korábban – és ebben nagy szerepe volt édesapjának, Vilmosnak.
Judi James szerint minden egyes évben új családi dinamika rajzolódik ki a walesi gyerekek növekedésével, és ahogy változik köztük a státusz, úgy finomodnak a kölcsönös hatalmi jelek és gesztusok is. A szakértő külön kiemelte, hogy idén Vilmos herceg és két fia látványosan harmonikus, már-már tükrözött megjelenést és testbeszédet mutatott. György és édesapja valóban szinte tökéletes összhangban lépkedtek – ahogy már megszokhattuk –, de egy fontos különbséggel: Vilmos ezúttal mintha finoman hátralépett volna, hogy nagyobb teret engedjen legidősebb fiának. Ahelyett, hogy szorosan mellette maradt volna, hagyta, hogy a 12 éves herceg természetes, őszinte magabiztossággal vegye át a vezetést, és bátran lépjen előre. György herceg az elmúlt években néha kissé visszafogottnak, félénknek tűnt a tömeg előtt, most azonban már jóval határozottabbnak látszott – ami nagy mérföldkő egy jövendőbeli uralkodó életében.

























