53 évesen öngyilkos lett a magyar színésznő: képtelen volt feldolgozni, hogy férje többször is megcsalta

Simon Jolán rajongásig szerette a férjét, a magyar avantgárd mozgalom meghatározó alakját, Kassák Lajost. Rengeteg áldozatot hozott érte, ám a férfi szeretőket tartott mellette, ő pedig összeomlott a fájdalomtól.

Az élete tele volt önfeláldozással

Simon Jolán már az élete elején megtapasztalta a fájdalmat és a veszteséget: korán elveszítette az édesapját, ezt követően pedig özvegyen maradt varrónő édesanyjának segédkezett, majd cseléd volt egy grófnál. 17 évesen, 1902. november 23-án Újpesten feleségül ment a nála kilenc évvel idősebb Nagy János Pál bútorasztalos-segédhez, akinek három gyermeket szült, hamarosan azonban elhagyta a családját. A következő időszakban munkásnőként dolgozott: az Újpesti Munkásotthon egyik rendezvényén megismerkedett az akkor huszonegy éves Kassák Lajos költővel, akibe azonnal beleszeretett. Másik nagy szerelme a világot jelentő deszkák voltak: elvégezte Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, majd pályafutását a Budai Színkörben kezdte, Feld Irén társulatánál, 1918-ban pedig Bárdos Artúr meghívására a Belvárosi Színházhoz került. Két évvel később azonban komoly döntésre kényszerült, ugyanis választania kellett az addigi élete és az emigrációba kényszerült szerelme között: végül úgy határozott, követi Bécsbe Kassákot, akit élete végéig támogatott mindenben anyagilag és szellemileg is. A férfi azonban képtelen volt hűséges maradni hozzá…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bessenyei Ferenc egész életében falta a nőket, ám nem akadt köztük egy olyan sem, akihez a színész hosszútávon is hűséges maradt volna – pedig négyszer is megnősült.

Leadfotó: Facebook/ Újlipótvárosi Klub-Galéria

Oldalak

Egészség
Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.
Fashion&Beauty
Itt az október, ami egyet jelent: ideje elkezdeni a tervezést, hogy miben hódítotok az idei Halloweenen! Ha kifejezetten páros szetteket kerestek, a legjobb helyen jártok, mivel összegyűjtöttük...
Sztárok
Selma Blair, a Kegyetlen játékok és a Doktor Szöszi színésznője október 11-én akkora botrányt okozott a repülőn, amivel utazott, hogy a New York-i John F. Kennedy repülőtéren őrizetbe vették a...
Lifestyle
Sztárok
Jennifer Beals mindössze 19 éves volt, amikor a Flashdance egyik napról a másikra világsztárrá tette őt, szépségével és kisugárzásával pedig egy egész generációt elbűvölt.