Vilmos szembemegy Károly akaratával: a hercegnek más tervei vannak a gyerekeivel, mint a királynak

Amióta a fejére került a korona, III. Károly királynak konkrét elképzelései vannak arról, miképpen alakítaná a monarchiát a jövő nemzedékei számára – fia, Vilmos herceg azonban nem egészen ért vele egyet.

Ellentétes elképzelések

Noha Károly trónra lépését kezdetben sokan nem üdvözölték, mostanra szinte mindenki számára egyértelművé vált, hogy teljesen alkalmas királynak, sőt, népszerűsége egyre csak növekszik. Ez főként annak köszönhető, hogy határozott lépéseket tett a palota túlköltekezésének kontrollálásáért: például megváltoztatta a koronázási ceremónia dresszkódját, illetve menyét, Meghan Markle-t sem vette fel a királyi család fizetési listájára. Ezen lépései érthető módon igencsak rokonszenvesek a brit nép számára, s bár közvetlen családtagjai is nagyrészt egyetértenek vele és támogatják, idősebbik fiának, Vilmos hercegnek is van egy víziója, ami szöges ellentétben áll apja terveivel. Azt nem tudni, okoz-e köztük mindez konfliktust, esetleg sikerült-e konszenzusra jutniuk, mindenesetre az biztos, hogy a trónörökösnek konkrét elképzelése van gyermekei jövőjével kapcsolatban. Részletek a galériában!

Károly tervei között szerepel a monarchia „karcsúsítása”: szeretné a királyi család dolgozó tagjainak számát a minimumra csökkenteni, ami azt eredményezné, hogy csak a közvetlen rokonai tartoznának a szűk körbe.
Kattints a további képekért!

Katalin hercegné és Vilmos herceg igyekeznek megóvni gyermekeiket a túlzott médiafigyelemtől, olykor-olykor azonban megörvendeztetik a rajongókat egy-egy családi kulisszatitokkal – épp így tett a trónörökös is, amikor lerántotta a leplet György, Sarolta, illetve Lajos kedvenc ételéről.

Leadfotó: Chris Jackson/Getty Images

Forrás: woman&home

Oldalak

Video Marics Peti első filmszerepének kulisszatitkai
Lifestyle
Rengeteg bizarr dologról számolnak be azok, akik Magyarországon megpróbálják visszaváltani a műanyag palackokat. Inkább katasztrofálisan indul ez az egész, mint gördülékenyen.
Home&Design
Nincs megállás, és még több pokoli nap vár ránk sajnos az időjárás előrejelzés szerint. Nehéz meglenni klíma nélkül, de figyelnünk kell arra is, hogy ez az időszak ne dobja meg nagyon a...
Sztárok
Noha a címlapokon ma már inkább fia, Charlie Sheen szerepel, a filmtörténelem szempontjából mégis Martin Sheen alkotott maradandóbbat, hiszen olyan klasszikus alkotásokban játszott, mint az...