Katalin padlót fogott: Károly bevallotta, mit gondol valójában a hercegnéről

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Nagyon aggódik érte

Bár elsőre kegyetlenül hangozhat, amit Károly mondott, a források szerint a király valójában nem bírálni, hanem óvni akarta Katalint. Szerinte ugyanis a hercegné túl sok terhet vesz magára, és a tökéletességre való törekvése miatt hajlamos elfeledkezni saját határairól. Károly úgy látja, Katalin az egyik legértékesebb tagja a királyi családnak, de attól tart, hogy a nyilvánosság és a sajtó elvárásai hosszú távon megtörhetik. A királyi család belső köreiben azt is rebesgetik, hogy Károly e kijelentése után külön találkozót kezdeményezett Katalinnal, ahol igyekezett mindent tisztázni, és biztosította a hercegnét arról, hogy továbbra is feltétlenül bízik benne. Az azonban tény, hogy a szavak, amiket Károly kimondott, mély nyomot hagytak a Katalinban, aki most igyekszik újra egyensúlyt találni a kötelességei és saját lelki békéje között, miközben a brit közvélemény ismét csodálattal figyeli, hogyan viseli méltósággal a legnehezebb pillanatokat is.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...