Sztárok

Leszakadt a gyerekek alatt a kötélháló - Kárász Róbert kislánya is ott volt a balesetnél

Kárász Róbert ott volt a csillebérci kalandparkban vasárnap délután, ráadásul vele volt kisebbik lánya, Rozi is. Csak a szerencsén múlt, hogy a gyereknek nem lett baja.

Kárász Róbert és lánya is a kalandparkban voltak

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A 46 éves Kárász Róbertnek két lánya van előző házasságából, a nagyobbikat Annának, a kisebbiket Rozinak hívják. A Mokka egykori műsorvezetője vasárnap kisebb gyermekével látogatott ki a csillebérci kalandparkba, oda, ahol aznap súlyos baleset történt, amelyben 13-an sérültek meg. A tévés a Borsnak elmondta, elképesztően nagy volt a tömeg, amikor megérkeztek, de neki úgy tűnt, a személyzet ura a helyzetnek.

"A lányom felmászott arra a kötélhálóra, ahol a baleset történt, ő egyedül csúszott, és meg kell említenem azt is, hogy minden akadálynál ki van írva, hogy egyszerre hány ember tartózkodhat rajta. Ide az volt írva, hogy csak egy. Ehhez képest azt hallottam, hogy a baleset előtt 13–14 gyereket küldtek fel egy közös fotóra" - mesélte a lapnak.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: facebook.com/karaszrobert

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Tizenöt év után ismét Liptai Claudia vezette a Mokkát: péntek reggel Henry Kettnerrel debütált a TV2 stúdiójában, majd a Femcafénak mesélt első élményeiről, a közös munkáról és a folytatásról is.
Sztárok
Az RTL 2027-es kínálatában visszatérnek a közönségkedvencek, miközben új realityk, sorozatok és közéleti műsorok is érkeznek. A csatorna több műfajban készül friss tartalmakkal, és új televíziós...
Sztárok
Ókovács Szilveszter egy sejtelmes Facebook-bejegyzésben üzent menesztése után, amelyben egy 2020-as találkozót és Magyar Péterre utaló sorokat idézett fel. Felesége közben nyilvánosan kiállt mellette...
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.
Sztárok
Pumped Gabó neve már a kezdektől összeforrt a Balaton Sounddal és a feltűnő fesztiváltánccal, ám egy friss podcastbeszélgetésben elárulta: sokan még mindig azt hiszik, valóban így hívják, művészneve...