Sztárok

Megdöbbentő: Szellemeket lát az olimpiai bajnok magyar sportoló

Nagyon őszinte vallomást tett a műsorban.

Kammerer Zoltán szellemeket lát

A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán március elején ünnepelte a 40. születésnapját. A sportoló nemrég Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorában szerepelt, ahol arról beszélt, egy férfi is érdeklődhet az ezotéria iránt. Ő például gyermekkora óta fogékony az ilyesmire. Történtek is az életében olyan dolgok, amelyek természetfeletti erők munkálkodására utaltak.

Az egyik ilyen alkalomra az egész ország emlékezhet, amikor a 2004-es athéni olimpián a magyar kajak négyes 1000 méteren egy egész hajóhosszal verte el a német egységet, és ezzel az egyik legfelemelőbb győzelmet adta a nagyközönségnek. Minden jóslat és előrejelzés hátszelet és tarajos hullámokat ígért a verseny napjára, ami a magyar csapatnak nem kedvezett volna. A futam idejére azonban mégis szembeszél segítette a csapatot a fölényes sikerhez. Zoli a dobogó tetejéről a pályára visszanézve már a megfordult szélirányt látta. Toronymagas esélyesként a pekingi olimpia elvesztését pedig részben a számmisztikával magyarázza: annyi 4-es szám állt össze az életében az eseményt megelőzően, hogy elkerülhetetlen volt a negyedik hely.

Gyermekkorában pedig volt egy egészen ijesztő élménye, látta, ahogyan elviszik a szomszéd néni holttestét. Ezután nem tudott aludni, mert esküdni mert volna rá, hogy a nénit látja esténként a szekrény mögött.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Ilyenkor mindig féltem és átmentem a szüleim szobájába, akik nem hittek nekem, pedig én láttam" - idézi fel Kammerer a Life TV-n ma délután 16.30-tól.

Most először szólalt meg, elmondta, hogyan búcsúzott el tőle.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Aggódtak a nézők, hogy nemszerű műsorok tűnhetnek el a közmédiában, de rengeteget meg is mentenek.
Lifestyle
Lehet, hogy az Asszonysutyorgó Facebook-csoport sorsa végleg megpecsételődött?
Sztárok
Hosszú évek hallgatása után végre kilépett a árnyékból az eltűnt kislány öccse, aki ma már elismert sportolóként éri el a sikereket.
Lifestyle
Rendszeresek a rendőrségi akciók az utakon, az elmúlt héten több mint ezernégyszáz autóst értek tetten száguldozás miatt a Bács-Kiskun vármegyei utakon.
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.