Kamilla hiába könyörgött Károlynak: a király nem kímélte feleségét, hallani sem akart arról, amire felesége vágyott

Károly nem kímélte Kamillát, megparancsolta neki, amitől neje a legjobban félt: a király akkor is hajthatatlan maradt, amikor felesége elmagyarázta neki, miért fél megtenni élete legnehezebb lépését.

Károly ragaszkodott a döntéséhez

Kamilla sokáig a brit királyi család egyik legmegosztóbb tagja volt, mára azonban megbecsült alakja lett, 2023 májusában pedig hivatalosan is megkapta a királyné címet, amikor férje, Károly király oldalán őt is megkoronázták. Ez az esemény azonban nem egy gyermekkori álom vagy régóta dédelgetett vágy beteljesülése volt számára – éppen ellenkezőleg. Barátai, akik fiatalkora óta ismerik őt, úgy emlékeznek, hogy az előkelőség soha, egyetlen percig sem vágyott arra, hogy ilyen magas pozíciót töltsön be legyen – sőt, még akkor sem, amikor szerelembe esett a hetvenes években a trónörökössel, akitől később hosszú esztendők viszontagságai után sem távolodott el. Ám annak ellenére, hogy ma már jó a megítélése, a koronázás előtti hetekben sokan tettek fel kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy vajon nem túl korai-e Kamilla számára a „Queen” cím, hiszen az ország még mindig gyászolta a 70 éves uralkodását követően elhunyt II. Erzsébetet. A GB News egyik műsorában a királyi életrajzíró, Ingrid Seward ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, ha valaki férjhez megy egy királyhoz, automatikusan megkapja a királyné címet, a néhai uralkodónőnek pedig kifejezett kívánsága volt, hogy menyét elfogadják ebben a szerepben. Az embereknek idő kellett, hogy megszokják III. Károly nejének új rangját, és ebben a folyamatban fontos szerepe volt annak a tudatos döntésnek, hogy először csak a „consort” jelzővel vezették be őt a nyilvánosság elé – azaz a hivatalos megnevezése „királyi hitves” volt. Ahogy Ingrid Seward is elmondta: ez volt a legkíméletesebb, legemberségesebb módja annak, hogy az ország megszeresse és elfogadja Kamillát, aki egyébként okkal rettegett ettől a szereptől. A döntés, hogy Kamilla végül valóban „Queen Consort” legyen, nem csak formális udvari szabályokon vagy hagyományokon alapult, hanem II. Erzsébet királynő kérésén is, amit Őfelsége 2022 februárjában, halála előtt fél évvel fejezett ki nyilvánosan. Ekkor, a platina jubileumi nyilatkozatában – ami uralkodásának 70. évfordulójára esett – Erzsébet őszinte kívánságát fejezte ki, hogy Kamilla a férje, Károly trónra lépésekor királynéként legyen elismerve. Ez a gesztus nem csupán formális jóváhagyás volt, hanem egyfajta történelmi igazságtétel is Kamilla számára, előtte ugyanis felmerült, hogy teljesen új címet találnának ki neki – például a „hercegnéi hitves” (Princess Consort) elnevezést –, ami teljesen példa nélküli lett volna a brit monarchia történetében. De, hogy miért nem vágyott erre az egészre a jelenlegi uralkodó felesége? Galériánkban kiderül!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Leadfotó: Dylan Martinez - Pool/Getty Images

Forrás: Royal Insider

Oldalak

Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...