Kamilla hercegné őrjöng: teljesen kiakadt Vilmosra és Katalinra a trónörökös Károly felesége

Csak a tizedik lett a listán

Az, hogy Kamilla hercegné nem túl népszerű az emberek szemében, eddig sem volt titok, őt azonban úgy tűnik, még meg lehet ezzel lepni. Károly herceg felesége ugyanis a napokban azzal keltett feltűnést, hogy teljesen kiakadt, amikor megtudta, hogy csak a tizedik helyen végzett azon a listán, ahol az emberek minden évben megszavazhatják, hogy kit tartanak a legnépszerűbb, legkedveltebb királyi családtagnak. Kamilla korábban sem foglalt el előkelő helyet az emberek szemében felmérés eddigi eredményeiből kiindulva, most viszont úgy tűnik, minden eddiginél mélyebbet zuhant a brit népnél. Nem meglepő módon jelenleg Vilmost és Katalint találja a legszimpatikusabbnak a nép, míg Károly csak a hatodik, Kamilla pedig a tizedik helyet foglalja el, de nincs sokkal jobb helyzetben botrányaik miatt Harry és Meghan sem. A különbség csupán annyi, hogy míg a sussexiek beletörődnek sorsukba, addig Kamilla őrjöng: szerinte az eredmény csupán annak köszönhető, hogy ő és férje csak kevesebbet tudtak szerepelni a koronavírus-járvány miatt, tekintve, hogy idősebbek, míg a fiataloknak, mint Katalin, sokkal nagyobb szerep jutott a hivatalos eseményeken. Kamilla tehát Vilmos feleségét okolja népszerűtlenségéért, és úgy döntött, a jövőben sokkal többször szeretne megjelenni az emberek előtt, akik egyébként arról is szavaztak, hogy sokkal szívesebben látnák Vilmost a trónon, mint Károlyt. Hogy mi lesz még ebből…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Megan Fox ismét megkapta mind az elismerő, mind a botrányos pillantásokat ruhaválasztása miatt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Donald Trump neve évtizedek óta összeforr a szokatlan szokásokkal, a meghökkentő kijelentésekkel és a kulisszák mögött keringő történetekkel. Nem csoda, hogy a volt munkatársak és alkalmazottak...
Utazás
A vulkanikus tájak, a buja, ősi erdők és a frissítő óceáni levegő különleges harmóniája olyan nyugodt kikapcsolódást kínál, amely egyszerre tölti fel a testet és a lelket. Itt nem a rohanásé vagy a...
Utazás
A nyári autós túrák egyik legveszélyesebb csapdája várja a gyanútlan sofőröket az Alpokban. A védőkorlátok nélküli, hátborzongatóan keskeny sziklaösvényen egyetlen rossz kormánymozdulat is végzetes...
Lifestyle
A Halak számára nem az elvonulás vagy álmodozás hozza ma a legnagyobb örömöt, hanem egy valós, kézzelfogható élmény.
Sztárok
Annoni Zita számára a karácsony hosszú időn át nem a meghittséget, a fényt és az önfeledt családi pillanatokat jelentette. A fotográfus a Ridikül vendégeként nyíltan beszélt arról, hogy gyermekkori...
Home&Design
Sok bizarr dolog kering az interneten, és most sokan szappant vetnek be a kertben.