Sztárok

Kamarás Iván összetűzésbe keveredett két biztonsági őrrel

A sikeres színész már harmadik éve ingázik Los Angeles és Budapest között. Mindkét helyen él és dolgozik, így mindkét országot otthonának tekinti. Ennek ellenére megfeledkezett egy rendkívül fontos amerikai eseményről.

„Szeptember 6-án, mindössze egy hétre mentem ki Amerikába. Évek óta ingázom a két ország között, számomra természetes, hogy oda megyek, ahol éppen feladat vár. Nem is értem, amikor azt hallom Magyarországon, hogy nem hívtak egy munkára, mert azt hitték, kint vagyok. Csak egy telefon és jövök, ilyen egyszerű” - mesélte a színész, aki ezúttal egy emblematikus amerikai ünnepről megfeledkezett.

„Aki ismer, tudja, hogy nem erősségem a dátumok fejben tartása, még a családtagjaim születésnapját is nehezen tartom észben. Eszembe sem jutott, hogy szeptember 11-én, az ország egyik legfontosabb emléknapján is kint leszek, sőt eredetileg úgy volt, hogy aznap repülök”- mondta Kamarás, aki azért utólag örül, hogy aznap mégsem szállt repülőre.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

„Kedves ismerőseimmel kirándulást terveztünk a Universal Stúdióba. Az első meglepetés akkor ért, amikor közölték, hogy nagyon lassan halad a beengedés, mert mindenkit különös alapossággal ellenőriznek. Nem értettem, hogy miért, akkor esett le tantusz, mikor közölték, hogy milyen dátumot írunk. Nyugodtan végigálltuk a sort, biztos voltam benne, hogy semmi gond nem lesz. Alig volt nálunk csomag: iratok, pénz, üdítő, ami egy átlagos táska tartalma egy kiránduláson.”

A biztonsági őr azonban megállította a színészt, kérve, hogy pakolja ki a táskáját. „Természetesen mindent kivettem a táskámból és szinte automata mozdulattal kezdtem is visszatenni a cuccokat. Az őr azonban közölte, hogy az üdítőt azonnal dobjam ki, nem vihetem be” - mesélte Kamarás Iván, aki nem akart vitába keveredni az őrrel.

„Amerikában kicsit más a rendőr és a biztonsági őr munkamódszere, mint itthon. Elég egy gyanús mozdulat, amit félreértenek és kattanhat a bilincs. Egyik barátomat egy pillanat alatt büntette meg a rendőr 450 dollárra, ami kb. 100.000 forint, mert rágyújtott a nyílt utcán, ami kint szigorúan tilos. Udvarisan csak annyit kérdeztem, hogy miért nem vihetem be, mire ő közölte, hogy bontatlan üveg, abban bármilyen vegyi anyag elrejthető. Nincs valami áthidaló megoldás, kérdeztem naivan, mire az őr közölte, hogy ha én, és a velem tartó ismerőseim is beleiszunk az italba, átenged. A másik őr azonban közbelépett, mondván, hogy ő hallani sem akar arról, hogy bevisszük, ha beleiszunk, ha nem. Kisebb vita keveredett a két őr között, mi pedig csak álltunk és vártuk a végeredményt. Végül, felhívták a főnöküket, aki meghozta a végső döntést: ha beleiszunk, bevihetjük. Egy pillanat erejéig megfordult a fejemben, hogy megkínálom az őröket is, de olyan tekintettel néztek ránk, hogy ezt az ötletet nagyon gyorsan elvetettem. Több színházi szerepem volt már, amiben innom kellett, de ilyen éles tekintetek kereszttüzében még sosem ment le üdítő a torkomon”- mondta a színész, aki ugyan első alkalommal töltötte szeptember 11-ét Amerikában, de ez emlékezetes marad.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Kevesen tudják, hogy a történelem egyik legismertebb brit államférfija nemcsak rendkívüli szónoki képességeiről és vezetői kvalitásairól volt híres, hanem számos meghökkentő magánéleti szokásáról is...
Egészség
A nyári hőhullámok idején sokan keresik a legjobb módját annak, hogyan pótolják a folyadékveszteséget, és hogyan őrizzék meg a frissességérzetet a tartós kánikulában. Bár a legtöbben automatikusan a...
Fashion&Beauty
Van egy párosítás, amely idén nyáron szinte észrevétlenül hódította meg a divatrajongók gardróbját. Egyszerre kényelmes, nőies és elegáns, ráadásul pillanatok alatt stílusossá varázsolja a...
Lifestyle
Egy váratlan információ vagy egy félmondatban elejtett hír most kulcsszerepet kap az Ikrek életében. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A magyar nyelv számtalan olyan régi szót őriz, amelyek egykor a mindennapok természetes részei voltak, ma azonban már szinte teljesen feledésbe merültek. Vajon te felismered, mit jelent ez az öt...
Lifestyle
A hónapban az érzelmi hullámzások könnyen megjelenhetnek a Rákoknál fizikai tünetek formájában is - íme, júliusi előrejelzésünk egészség fronton!