Sztárok

Kamala Harris megidézte azokat a nőket, akik kitaposták előtte az utat

Az Amerikai Egyesült Államok megválasztott alelnöke a nők jogait képviselte első hivatalos megjelenésekor.

Történelmi pillanat

Kamala Harris több szempontból is történelmet írt, amikor Joe Biden oldalán megválasztották az Amerikai Egyesült Államok soron következő alelnökének. Ő lesz az első nő, színesbőrű és dél-ázsiai származású, aki bevándorlók gyermekeként betölti majd a pozíciót. Édesanyja révén indiai, apja oldaláról pedig jamaikai felmenőkkel rendelkezik, de ő maga már Kaliforniában született. Szülei hétéves korában váltak el. Orvosbiológus anyja büszke fekete asszonyként Kamalát és húgát, Mayát is öntudatos, határozott nőnek nevelte. Harris politológiát és közgazdaságtant tanult az egyetemen, majd jogi diplomát szerzett. Karrierjét helyettes ügyészként kezdte, majd a San Franciscó-i ügyészségen kapott egyre fontosabb megbízásokat. 2011-től Kalifornia főállamügyésze volt. 2016-ban a Demokrata Párt jelöltjeként sikerrel indult a szenátusi választáson, és 2017. január 3-a óta egyedüli fekete nőként képviseli államát a washingtoni Szenátusban. Az 56 éves kaliforniai szenátor alelnökként azt a többmillió nőt is képviselheti, akiket szisztematikusan alulértékelnek és figyelmen kívül hagynak. Győzelme utáni köszönőbeszédében is óriási szerepet kaptak azok a nők, akik kitaposták előtte az utat.

A választási eredmények kihirdetése után Kamala Harris szombaton történelmi jelentőségű beszédet tartott, amely során nemcsak beszédében, de öltözékében is megidézte a szüfrazsett mozgalmat.
Kattints a további képekért!

A 46. first lady történelmet ír: ebben különbözik majd az elődjeitől.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.