Csak a házasságkötés után derült ki a titok: meleg férfihoz ment hozzá a legendás színésznő, éppúgy, mint az édesanyja

Judy Garland első házasságából egyetlen gyermek született: Liza Minnelli később az édesanyja nyomdokaiba lépett, hiszen ő is színésznőként vált ismertté. Ám a két nő sorsát nemcsak a szülő-gyermek viszony és a választott hivatás kötötte össze, hiszen a magánéletükben is hasonló problémákkal kellett megküzdeniük.

A történelem megismételte önmagát

Judy Garland nevét elsőre mindenki az Óz, a csodák csodája című filmhez köti, hiszen az abban nyújtott alakításának köszönhetően szerzett magának széles körű ismertséget. Mivel a tehetsége egészen kiskorában megmutatkozott, hamar belecsöppent a szórakoztatóipar világába. S bár a karrierjét végig hatalmas sikerek kísérték, a magánélete korántsem volt könnyű: ötször házasodott, többször került szanatóriumba gyógyszerfüggőség miatt, emellett étvágycsökkentőt szedett, mert hízásra hajlamos volt, de serkentők és altatók is beárnyékolták a mindennapjait – végül a 47 éves korában bekövetkezett halálát is nyugtató-túladagolás okozta. Három gyermeket hagyott maga után, köztük a szintén színésznőként befutott Liza Minnellit, akinek a magánélete tűpontosan hasonlított az édesanyjáéra – legalábbis, ha a kudarcba fulladt kapcsolatait vesszük figyelembe. Részletek a galériában!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Richard Chamberlain hosszú éveken át remekül titkolta szexuális irányultságát, ám életének legintimebb, legféltettebb titkát 1989-ben végül egy francia női magazin leplezte le.

Leadfotó: Staff/Mirrorpix/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Az Országgyűlés megszavazta a kormány új gyermekvédelmi törvénymódosításait, amelyek a digitális környezetben, a médiaszolgáltatásban, a közterületi reklámoknál és a kórházban maradt gyermekek...
Egészség
A fokhagyma szinte minden magyar konyhában megtalálható, ám kevesen tudják, hogy a belsejében megjelenő apró elváltozás sokat elárulhat az állapotáról.
Sztárok
Máté Kriszta és Bárdos András 19 éves lánya, Anna egy olyan elit, 12. századi kastélyban működő walesi bentlakásos iskolában tanul, ahová európai trónörökösök is járnak.
Lifestyle
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Sztárok
Az ezüst boboktól és fonatoktól kezdve a loknikig a hírességek sorra bizonyítják be, hogy az ősz haj mennyire sikkes tud lenni. Túl hosszú ideig maradt ki az ősz haj abból a párbeszédből, amely a...
Sztárok
Harmincnégy éves korában elhunyt RJ Mitte, akit a kultikus Breaking Bad című drámasorozatból, Walter White fiának alakítójaként ismert meg a világ. A halálhír egész Hollywoodot megrázta.