Sztárok

Bruce Willis után Jim Carrey is visszavonul a színészettől

A Will Smith-botrányról is elmondta a véleményét

Jim Carrey pár nappal ezelőtt a friss Oscar-díjas Will Smithnek is kemény üzenetet küldött, miután a Men in Black- és a Bad Boys-filmek sztárja a 94. Oscar-ceremónián felpofozta kollégáját, Chris Rockot, amiért az afroamerikai humorista a felesége, Jada Pinkett Smith kopaszságán viccelődött.

"Felfordult a gyomrom, amikor állva tapsoltak neki. Azt éreztem, hogy Hollywood egyszerűen gerinctelen. Számomra ez egy teljesen egyértelmű jele volt annak, hogy már nem vagyunk az a klassz társaság, akik voltunk" - nyilatkozta Carrey a világ teljes közvéleményét megdöbbentő - és aztán internetes mémek ezreit inspiráló - esetről, majd hozzátette: szerinte az Oscar-gála szervezőinek ki kellett volna kísérniük a helyszínről Smith-t, sőt arról is beszélt, hogy az 57 éves Rocknak 200 millió dollárra kellene perelnie 53 éves kollégáját, hiszen a pofont megörökítő videó beleégett az emberek retinájába, már semmi sem törölheti ki a kollektív emlékezetből.

A Carrey-t faggató riporter szerint Smith tette egy egyre feszültebbé vált helyzet végkifejlete volt, a színész viszont ellenvéleményének adott hangot: "Nem eszkalálódott ott semmi. Az egésznek nem volt előzménye. Azért történt, mert Willben volt valami legbelül, ami frusztrálta őt. A legjobbakat kívánom neki, nincs semmi bajom Will Smith-szel. Remek dolgokat tett le az asztalra, de amit most tett, az beárnyékolta az egész estét, amiért sokan nagyon keményen megdolgoztak" - mutatott rá Carrey.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: Getty Images / Christopher Polk

Az egész világot megdöbbentette, hogy a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legnagyobb akciósztárja, Bruce Willis kénytelen visszavonulni a betegsége miatt. A hír a filmvilág hírességeit is megrázta, azóta többen is üzentek az afáziával diagnosztizált színésznek.

Leadfotó: Getty Images / Christopher Polk

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...