Megdöbbentő átalakulás: a ’90-es évek popénekesnőjének új külsejét látva senki sem hisz a szemének

Jessica Simpson órási változáson ment át az utóbbi hónapokban, amit több követője is megjegyzett neki – ráadásul egyesek szerint már nem is hasonlít egykori önmagára.

Nem könnyű felismerni

Jessica Simpson neve a kilencvenes évek végén vált ismertté világszerte, amikor egészen fiatalon berobbant a popzenei színtérre, dús szőke hajkoronájával és érzéki megjelenésével pedig gyorsan a korszak egyik ikonikus alakjává nőtte ki magát. A zenei karrier után hamarosan a filmvásznon is feltűnt, majd a divat világában is komoly sikereket ért el saját márkájával, így mire elérkezett az ezredforduló, a híresség már igazi popkulturális jelenségnek mondhatta magát – sőt, sokan szexszimbólumként is emlegették akkoriban természetes szépségének köszönhetően. Mindezek mögött azonban, ahogy az sok híresség esetében lenni szokott, eltitkolt, súlyos nehézségek lapulnak, életének legsötétebb időszakában pedig ő maga őszintén vallott egy 2021-ben adott interjújában. Felfedte, hogy gyerekkorában szexuális zaklatás áldozata lett, aminek feldolgozatlan traumái végül alkohol- és drogfüggőséghez vezettek – saját elmondása szerint ez az önpusztító életmód éveken át tartott, egészen 2017-ig, amikor végre sikerült változtatnia és józan életet kezdenie. A dolgok azóta valóban jóra fordultak, hiszen ma már háromgyermekes édesanyaként éli a mindennapjait, ráadásul külsőleg is nagy változáson ment át, amit bizony a követői sem hagynak szó nélkül; a folytatásért olvass tovább a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Leadfotó: Paul Drinkwater/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images

Forrás: Bright Side

Oldalak

Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.