Sztárok

Jessica Biel: Életem legjobb nyaralása volt!

A 30 éves színésznő nemsokára elindul legújabb filmje, a Total Recall népszerűsítési turnéjára, ám a sűrű programok előtt úgy döntött, megpróbál kikapcsolódni egy kicsit.

Jessica szabadidejét Puerto Rico-ban töltötte, ahol leendő férje, Justin Timberlake új filmjén dolgozik. A páros már 5 éve van együtt, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de végre eljegyezték egymást. Biel gyémántgyűrűje, több mint 130 ezer dollár, azaz közel 30 millió forint értékű.

„Meglátogattam a vőlegényemet. Ő filmet forgat ott, én pedig vakációztam. Életem legszebb napjai voltak. Fantasztikus volt.” – mesélte Biel, a The Tonight Show-ban.

Miközben Timberlake, a Runner, Runner című filmet forgatta, Ben Affleck társaságában, addig Biel kisasszony úszkált, napozott és búvárkodott.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

„Haladó szintű tanusítványt kaptam, mert imádok búvárkodni. Ezzel már lemehetsz 30 méter mélyre vagy kicsit mélyebbre és megtanulod használni az iránytűt a víz alatt, arra az esetre, ha eltévednél. Amikor lent vagy, az annyira békés. Nem beszél hozzád senki, nem zavarnak meg. Csak te vagy és a halak.”

Jessica azt reméli, ha lesz egy nyugodtabb időszaka, megnyithatja saját éttermét, néhány barátjával közösen: „Én lennék az a személy, aki a pékségekkel foglalkozik, habár még nem vagyok túl profi. A sütéshez sokat kell számolni, én viszont nagyon rossz vagyok matekból. A kenyerekben azonban jó vagyok. Imádom őket, de csak az édeseket, mint a cukkinis, banános vagy az áfonyás.”

Habár Jessica sütési képességei még fejlesztés alatt állnak, azt reméli, hogy az emberek adnak majd egy lehetőséget az ételeknek.

Nézd meg Jessica Biel legújabb filmjének, a Total Recall-nak az előzetesét!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.
Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.