Sztárok

Emlékszel még a '90-es évek legnagyobb tinisztárjaira? Így néznek ki most!

A 90-es években korábban soha nem látott tömegeket szögezett maga elé a televízió, az akkoriban közkedvelt sorozatok igazán belopták magukat mindannyiunk szívébe. De mi történt az akkor még tinédzseréveikben járó színészekkel? Cikkünkből kiderül, mivel foglalkoznak manapság.

Neil Patrick Harris

Neil Patrick Harris 1973-as születésű amerikai színész, énekes, bűvész. Legtöbben talán az Így jártam anyátokkal Barney Stinsonjaként ismerjük.  2010-ben a Time magazin beválasztotta a világ 100 legbefolyásosabb embere közé, 2011 szeptembere óta pedig már neki is van saját csillaga a hollywoodi hírességek sétányán. A 43 éves színész 2006-ban erősítette meg a homoszexualitása körül felröppent pletykákat, egy évvel később pedig már el is jegyezték egymást David Burtkával, akivel 2004 óta alkotnak egy párt. 2010-ben bejelentették, hogy ikreket várnak egy béranyától - az ikrek, Gideon Scott és Harper Grace azon év októberében születtek meg. 2014-ben Harris és Burtka barátaik és családtagjaik előtt össze is házasodtak Olaszországban.

Alyson Lee Hannigan

Alyson Lee Hannigan amerikai színésznő 1974-ben született Washingtonban. A Buffy, a vámpírok réme című sorozatban, az Amerikai pite négy részében, illetve az Így jártam anyátokkal című sorozatban nyújtott alakításával vált ismertté. 2003-ban Alyson feleségül ment Alexis Denisof amerikai színészhez, akivel 2008 októberében bejelentették, hogy közös gyermeket várnak. Satyana Marie Denisof 2009. március 24-én, a színésznő 35. születésnapján jött a világra. 2012 májusában pedig megszületett második kislányuk, Keeva Jane Denisof is. Hannigan és férje a keresztszülei Joss Whedon (a Buffy, a vámpírok réme és A S.H.I.E.L.D. ügynökei készítője) fiának, Ardennek.

Fotók: pinterest.com, mirror.co.uk, dailymail.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...