Íme Jennifer Lopez ritkán látott húgai - le sem tagadhatnák egymást a világsztárral – fotók

Úgy tűnhet, Jennifer Lopez élete nyitott könyv: ismerjük a sikereit, a karrierjének mérföldköveit, no meg persze azt is tudjuk, hogy újra Ben Affleck mellett találta meg a boldogságot. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy van két testvére, az ifjabbal ráadásul annyira hasonlítanak egymásra, hogy ha akarnák, sem tudnák letagadni a vérrokonságot.

Mint két tojás

Jennifer Lopezért a világ minden pontján bolondulnak: nincs is ebben semmi meglepő, hiszen azon túl, hogy énekesnőnként és színésznőként rendre bebizonyítja a tehetségét, 52 éves kora ellenére olyan bomba formában van, hogy azt a nála jóval fiatalabbak is megirigyelhetik. Igazi stílusikonként tündököl, valahányszor kiteszi a lábát otthonról, a vörös szőnyeges eseményeken pedig tucatszámra vonzza a férfitekinteteket. Tavaly ráadásul a szerelem is betoppant az életébe Ben Affleck személyében, akinek 17 év után sikerült újra meghódítania a szívét – a sztárpár azóta elválaszthatatlan, rendszeresen csókcsata közben kapják őket lencsevégre, és úgy néznek egymásra, mintha más nem is létezne a világon kettejükön kívül. Éppen ezért rengetegen szurkolnak, hogy Bennifer ezúttal sokkal hosszabb életű legyen, mint közel két évtizeddel ezelőtt, s valószínűleg így vannak ezzel JLo szerettei is, akik nagyon örülnek a pár boldogságának. És ha már családtagok: tudtad, hogy az énekesnőnek két testvére is van? Úgy bizony, Guadalupe Rodríguez és David Lopez három leánygyermeket nevelt fel, tehetséget és szépséget azonban nem csak Jennifer örökölt. Galériánkban megmutatjuk, milyen nagy a hasonlóság a díva és a fiatalabbik húga között:

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A világhírű énekesnő a Rolling Stone magazin címlapján tündökölt. JLo e vadonatúj felvételek révén százegyedszerre is bebizonyította: hiába tapossa már 53. életévét, azért még mindig tudja, mitől döglik a légy.

Leadfotó: Rich Fury/WireImage/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...