Micsoda átalakulás: új külsővel hódít Jennifer Garner, stílusa mindenkit megbabonázott

Jennifer Garner új megjelenéssel rukkolt elő, amivel pillanatok alatt levette a lábáról a rajongóit.
Dögösen áll neki
Jennifer Garner hosszú utat tett meg szülővárosától, a texasi Houstontól odáig, hogy a kétezres évek elején berobbant a köztudatba – bár a városban született, gyermekkorát és fiatalságát a festői környezetű Nyugat-Virginia állambeli Charlestonban töltötte, ahol édesanyja, Patricia Ann és édesapja, Billy Jack Garner három lányuk közül másodszülöttként nevelték őt. Jennifer kislánykorának meghatározó része volt a balett – kilenc éven át tanulta a táncot, noha saját bevallása szerint tehetsége helyett inkább kitartása vitte előre – mégis, a színpad iránti mély szeretete már egészen fiatalon megmutatkozott. Ezt a kitartást vitte magával az ohiói Denison Egyetemre is, ahol eredetileg kémiát tanult. Azonban hamarosan rájött, hogy a színpad iránti szenvedélye erősebb, mint a tudományok iránti érdeklődése, így szakot váltott. A diploma megszerzése után New Yorkba költözött, ahol vendéglátósként dolgozott, miközben kitartóan kereste helyét a filmes és televíziós világban. Később Los Angelesbe tette át a székhelyét, és ez a döntés pedig kulcsfontosságúnak bizonyult karrierje szempontjából, rövidesen ugyanis szerepet kapott a Felicity című sorozatban, ahol megismerkedett későbbi férjével, Scott Foley-val – házasságuk azonban 2004-ben véget ért. Jennifer igazi áttörése 2001-ben következett be, amikor megkapta Sydney Bristow, a CIA ügynökének szerepét az Alias című sorozatban, mely nemcsak közönségkedvenc lett, hanem szakmai elismerést is hozott számára – a produkcióban nyújtott alakításáért négy egymást követő évben kapott Emmy-jelölést a legjobb női főszereplő kategóriában, és négyszer jelölték Golden Globe-díjra is, melyből egyet el is nyert, emellett két alkalommal nevezték a Screen Actors Guild díjra, amelyből szintén egyet megkapott. Filmes karrierje során számos nagy sikerű produkcióban szerepelt, többek között az Elektra, a Hirtelen 30, a Daredevil – A Fenegyerek, a Pearl Harbor – Égi háború és a Hé, haver, hol a kocsim? című filmekben. 2005-ben feleségül ment a színész és filmrendező Ben Affleckhez, akitől bár azóta elvált, mivel három közös gyermekük született, így a mai napig fenntartják egymás közt a jó kapcsolatot. Jennifer annak köszönhetően is nagy népszerűségre tett szert, hogy gyönyörű külsővel áldotta meg a sors, melyből mindig sikerül kihoznia a legtöbbet – most például egy kisebb átalakítás mellett tette le a voksát, új megjelenése pedig igazán lenyűgözőre sikerült. Galériánkban megmutatjuk!
Leadfotó: Monica Schipper/WireImage/Getty Images
Forrás: BYRDIE