Sztárok

Jennifer Aniston tűkön ülve várja a folytatást – ebben a sorozatban szerepelt először a Jóbarátok óta

Jennifer Anistonnak ez az első sorozata a Jóbarátok óta, amiben szerepet vállalt, nem véletlenül! Ha a második évad is olyan lebilincselő lesz, mint az első, akkor az Apple TV hatalmas bevételre tehet szert.

Sorozat-sztárok vs filmsztárok

Jennifer Aniston a Jóbarátok című sorozattal futott be, és vált országosan ismertté. Akkoriban a kezdő színészeknek egy sorozatszerep csak ugródeszkának számított, az igazán nagy nevek egy idő után csak filmszerepeket vállaltak el.

Ilyen volt Jen is, aki a Jóbarátoknak után számos felkérést kapott. Egyik legnagyobb filmes szerepe „A minden6ó” volt, ahol Jim Carrey partnereként láthattuk. Majd a „Derült égből Polly”-ban Ben Stillerrel nyújtott szerepére is jó kritikákat kapott. És ne is beszéljünk a „Szakíts, ha bírsz” című nagy sikert kapott filmről, amelyet akkori párjával, Vince Vaughnnal együtt készítettek.

Egy szó, mint száz: úgy tűnt, Jen olyannyira befutott, hogy már nem volt szüksége rá, hogy sorozatszerepeket vállaljon. Azonban 2021-re a világ megváltozott. Manapság egy színész számára nem ciki sorozatban szerepelni, hanem sokkal inkább elismerés. Hiszen jelenleg a sorozatok fénykorát éljük. A különböző szolgáltatók, mint a Netflix vagy az HBO GO tálcán kínálják a legnépszerűbb sorozatokat, amit akkor és ott nézünk, amikor és ahol csak akarunk. Nézők milliói darálnak le pár nap alatt évadokat, és bizony elég nagy bevételre tesznek szert a streaming-szolgáltatók ezáltal.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...