Óriási botrányt kavart a szerelmük: szívtipróként hódított a hölgyek körében a magyar színész, ő mégis egy kétgyermekes nőért rajongott

Jávor Pál a harmincas évek nagy sármőrje volt, seregnyi nő próbált a kegyeibe férkőzni. A legendás színész a karrierje csúcspontján megismerte élete szerelmét, közös történetük azonban nem indult gördülékenyen.

Megküzdött a boldogságért

Jávor Pál, eredeti nevén Jermann Pál Gusztáv 1902. január 31-én látta meg a napvilágot Aradon, s bár már húszévesen színészként kereste a kenyerén, hosszú utat járt be a csúcsig. Ma már minden idők egyik legismertebb és egyik legkedveltebb magyar színészeként, valamint az első hazai férfi filmsztárként emlékezünk rá. Népszerűségét kezdetben jó megjelenésének, tucatfilmekben eljátszott erős karakterű figuráinak köszönhette, később pedig felismerték drámai tehetségét, mély jellemábrázoló képességét is, de ezért meg kellett küzdenie. A harmincas-negyvenes években egyszerre volt ismert a botrányairól, a lovagiasságáról és az emberszeretetéről, emellett igazi férfiideálként élt a köztudatban, így nem csoda, hogy fiatal lányok és idősebb nők tömege rajongott érte. Ő azonban egyetlen nőt szeretett egész életében…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az írónő októberben lett volna 104 éves, hiányát az irodalom máig érzi, szerencsére azonban értékes munkája fennmaradt az utókor számára.

Leadfotó: Fortepan

Oldalak

Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
Sztárok
A 41 éves futball-szupersztár radikális stílusváltással lepte meg a rajongóit, legfrissebb fotóján szinte alig lehet ráismerni a legendára.