„Te döntöd el, mikor zárod le az a múltat” – Új fejezet kezdődik Janicsák Veca életében

Régi és új dalokat vegyít a saját életút történetével

„Jó pár éve igazi családi vállakozás a miénk, hiszen amellett, hogy a nővérem, Regina a menedzserem és mára a grafikai elemekért is ő felel, a sógorom, Hajas Gábor a zeneszerzőtársam és a DJ-m is egyben. Ezúttal a koncerten azonban szerettem volna az iparművész édesanyánk, Veress Klára tehetségét is megmutatni, így a festményeit itt láthatja majd először a közönség. Anyaként nem tudta megvalósítani a művészi ambícióit, csupán nyugdíjas korára jött el számára az az életszakasz, amikor ecsetet ragadott, hogy a saját életében meghatározó, őt inspiráló pillanatokat vászonra vigye. Az este szellemiségében a női és az emberi sorsokat, így sajátomat is, szeretném kicsit közelebb hozni a közönségemhez, ezért a régi és az új dalokat a saját életút történetemmel vegyítve hallhatja majd a közönség, a pályafutásom kezdeti éveitől napjainkig végig vezetve, egy bensőséges estén. Édesanyám pedig egy másik szálon is bekapcsolódik majd az eseménybe, hiszen itt mutatkozik be a Farm of Veca by Veress Klára merchandise kollekciónk egy-egy darabja is, amelyen a családunk állatai bukkannak fel, édesanyám rajzain keresztül, ezzel a megszokott előadói merch-ektől kicsit elrugaszkodva.” – tette hozzá az énekesnő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 32 esztendős énekesnő hosszú éveken át küzdött azért, hogy megtanulja elfogadni, szeretni önmagát. Váltig állítja: ez a boldogság kulcsa.

Leadfotó: Facebook/ Janicsák Veca FanClub

Oldalak

Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...