Sztárok

Súlyos titkokat rejt James Dean elátkozott autója: hátborzongató esetek kísértenek a színészlegenda tragikus halála körül

James Dean úgy lett nemzedéki legenda és minden idők egyik legnagyobb filmsztárja, hogy alig három filmben játszott. Ha nem forgatott, autóversenyzés töltötte ki idejét; imádta a
gyors sportkocsikat, és ez lett a végzete is.

Bizarr esetek

James Byron Dean 1931. február 8-án látta meg a napvilágot, fiatalkorát pedig elsősorban édesanyja, Mildred határtalan szeretete és korai halála határozta meg. Kilenc évesen anyja halála után édesapja nővéréhez és annak férjéhez, Marcushoz került, akik nagy odaadással foglalkoztak vele, ám ő érthető módon igen érzékeny volt, de egyúttal igazi lázadó is, aki mindenáron be akarta bizonyítani a világnak, hogy mire képes. Szorgalmasan tanult és elérte azt is, hogy rövidlátása és alacsony testmagassága ellenére beválogassák az intézmény kosárlabda- és baseballcsapatába is. Már kamaszkorában elkezdett rajongani a száguldásért, de már csak filmsztárként engedhette meg magának, hogy versenyautót vehessen, mellyel aztán versenyeken is indult. 6000 dollárért vásárolt magának egy Porsche Spyder sportkocsit, amelyet a „Little Bastard” („Kis Fattyú”) névre keresztelt; az autóval indulni akart a kaliforniai Salinasban rendezendő versenyen, és eredetileg úgy volt, hogy a helyszínre szállíttatja az autót, ám az utolsó pillanatban meggondolta magát: úgy döntött, maga vezet el Los Angelesből Salinasba - ez azonban végzetes döntésnek bizonyult. Részletek a galériában!

Dean útnak indult 1955. szeptember 30-án, az autóban vele ült néhány barátjával. Bár megbüntették gyorshajtásért, továbbhajtott és egy út menti bisztróban megállt enni, majd indultak tovább. Egyszercsak észrevette, hogy a szembe közlekedő sávban egy Ford Tudor típusú autó balra készül fordulni az ő útját keresztezve, ám esze ágában sem volt lassítani.
Kattints a további képekért!

Tragikusan fiatalon, 24 esztendősen távozott az élők sorából - jóval azelőtt, hogy igazán kibontakozhatott volna Hollywoodban. Halálával nemcsak óriási űrt, hanem seregnyi rejtélyt is hagyott maga után - milyen ember volt valójában James Dean, a 20. század Hollywoodjának ikonikus figurája?

Leadfotó: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images
Forrás: Múlt-kor történelmi magazin

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Az elmúlt években a szépségápolás területén egyre népszerűbbé váltak az otthon is megtalálható, természetes eredetű megoldások, amelyek segítségével környezetkímélőbb, nem mellesleg pedig...
Egészség
Valószínűleg korábban is tisztában voltál azzal, hogy az egészséges étrend nagyon fontos összetevője a hosszú életnek. Egy friss kutatás eredményei viszont rávilágítottak arra, hogy bizonyos ételek...
Lifestyle
Elektronikus eszközeink akkumulátorai mindennapi terhelésnek vannak kitéve, ezért nagyon fontos, hogy a lehető legkíméletesebb módokat találjuk meg telefonunk töltésére, így minél ritkábban kelljen...