Sztárok

Jáksó László nagy örömhírt osztott meg

Maga sem számított arra, hogy ezt nyilatkozza majd idén karácsonykor.

Szívügye a jótékonykodás

Jáksó Lászlót az utóbbi években kevesebbet láthattuk a televízióban, de néha egy-egy beszélgetős, televíziós vagy rádiós műsor vendégeként feltűnik. A közelmúltban a Lokál készített vele interjút annak kapcsán, hogy ebben az évben is folytatja jó szokását, a jótékonykodást. A műsorvezetőt a MikulásGyárban kérdezték, aki miközben átadta adományait, mesélt arról is, mi történik vele mostanában.

Lapozz, még nincs vége!

Életmódváltás

Mindenki meglepődött, mikor a ritkán látott tévés és rádiós műsorvezető egy reggeli műsorban 20 kiló mínusszal jelent meg. Jáksó életmódot váltott, aminek következtében rengeteg feleslegtől megszabadult. A közérzete folyamatosan egyre jobb lett, ami aztán a magánéletére is rányomta a bélyegét: új szerelme van.

"Ha néhány évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy várni fogom a karácsonyt, és csillogó égősorral díszítem ki a lakást, az arcába nevettem volna. Korábban egyszerűen nem éreztem szükségét annak, hogy készüljek a karácsonyra, idén azonban a párom mindent felülírt. Neki ez fontos, és miatta ma már nekem is"

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

- nyilatkozta a lapnak a képernyős.

Lapozz, még nincs vége a cikknek!

Egy éve boldogok

Jáksó elárulta, hogy új kedvese szintén a médiában dolgozik, de kilétét nem szeretné felfedni. Már egy éve alkotnak egy párt és azt mondja, kiegyensúlyozott és boldogabb, mint korábban valaha. Az életmódváltást is párjának köszönheti, aki szintén rengeteget mozog.

A műsorvezetőnő egy Insta-videóval magyarázta meg a döntését.

Leadfotó: RTL Klub

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...
Lifestyle
Az almaecet évtizedek óta a természetes egészségmegőrzés és a diéták egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere. Sokan egyenesen zsírégető elixírként tekintenek rá, amely szinte elolvasztja a pluszkilókat...
Egészség
A romlás nem a tej hibája, hanem a körülményeké, amelyek között tartjuk.