Sztárok

Bejelentették: Szakított Bradley Cooper és Irina Shayk

A párnak nagyon megromlott a kapcsolata.

Költözés?

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Irina Shayket csütörtökön paparazzik kapták lencsevégre, amint nagy bőröndöket cipelt az autójához, miután távozott Bradley Cooper házából. A pletykák persze azonnal beindultak, miszerint a szupermodell elköltözött a színésztől, bár ez nem lenne annyira meglepő azok után, hogy a duó kapcsolata állítólag rosszra fordult az utóbbi időben. A pár románca 2015-ben kezdődött, ismeretlen források szerint pedig nem kizárt, hogy még idén véget ér.

"Nagyon nem mennek jól a dolgok Irina és Brad között. Hónapok óta veszekednek, így Irina arra az elhatározásra jutott, hogy jobb, ha keres magának egy külön lakást. Nem úgy néz ki, hogy még sokáig együtt maradnának" - mondta el egy névtelen ismerős a The Sunnak. Egy másik bennfentes információi alapján pedig azt írja a Daily Mail, hogy az egykori szerelmesek már csak lányuk miatt tartanak ki egymás mellett.

Szakítás

Néhány órával azután, hogy Irina elhagyta a házat, a páros bejelentette, véget ért négy éve tartó kapcsolatuk. A Daily Mail azt írja, a bizonyos Oscar-gálán Bradley Lady Gagával előadott produkciója után Irina már tisztán látta, mi a helyzet. Külföldi sajtóértesülések szerint az eseményt követően a színész és az énekesnő titokban randizni kezdett.

Cikkünk folytatódik a következő oldalon.

Fotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.
Sztárok
Negyvennégy hónapos hallgatást tört meg a sztárpár: tündéri fotó készült Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova gyermekeiről.
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...