Árpa Attila: "Az a fajta oppresszió, amit különböző csoportok az igazi férfi felé gyakorolnak, annak lassan véget kéne érni" - Interjú

Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.

Árpa Attila tarolt a héten: két díjat is nyert

Csütörtökön rendezték meg a 2025-ös InStyle Men of the Year nevű díjátadó gálát, ahol 10 kategóriában jelöltek olyan inspiráló férfiakat, akik saját szakmájukban az elmúlt évben valami igazán kiemelkedőt és nagyot alkottak, teljesítményük pedig összességében véve elismerésre méltó. Árpa Attilát az Év Médiaszemélyisége kategóriájában jelölték Fábián Tamás, Kadarkai Endre és Haraszti Ádám mellett, ám a díjat végül a színész-műsorvezető vihette haza. A Femcafe.hu még a díjátadó előtt interjúzott Árpa Attilával, aki akkor még nem tudhatta, hogy ő lesz a győztes, de nagyon bízott benne, és így nyilatkozott a jelöléséről: "Nyilván nagyon örülök, meg is lepődtem, és az az érdekes sorrend alakult ki, hogy tegnap volt a Televíziós Újságírók díjátadója, ahol nyertem. Az elején azt gondoltam, hogy pofátlan lenne mind a kettőt elvinni, de most már nagyon várom, most már szeretném" - utalt arra, hogy bizony vágyik rá, hogy a Men of the Year-en is nyerjen. Nos, ez mint azt már említettük, be is következett Árpa nagy örömére, aki egyébként lapunknak azt is elárulta, hogy szerinte mi tesz egy férfit igazán inspirálóvá: "Szerintem a mai világban attól inspiráló egy férfi, hogyha nem modern férfi, hanem régimódi, és azt gondolom, hogy nagyon sok nő is visszavágyik egy picit azokba az időkbe, amikor a férfi valóban még férfi volt. Az a fajta opresszió, amit különböző csoportok az igazi férfi felé gyakorolnak, annak lassan véget kéne érni. Óriási nagy különbség van aközött, hogy egy férfi feminista-e vagy nőies. Nem árt eldönteni" - nyilatkozta a színész, aki arról is kifejtette a véleményét, hogy egy nőt mi tesz igazán motiválóvá. "Szerintem egyrészt az, hogy megértő, pláne ha egy olyan bonyolultabb férfiról van szó, mint amilyen én vagyok. És hát természetesen a humor és a világlátás is önmagában inspiráció. Alexandra nekem úgy inspiráció, hogy mikor reggel felkelek, majd meglátom, már inspirált vagyok." Íme, az Attilával készült teljes interjú:

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Lifestyle
Vannak olyan keresztnevek, amelyek szó szerint megőrjítik a külföldieket, mivel olyan nehezen kiejthetők a számukra – cikkünkben most három ilyenről rántjuk le a leplet.
Sztárok
A Spencer-ikrek, Lady Amelia és Lady Eliza nemcsak Diana hercegné elbűvölő unokahúgai, de napjaink legnagyobb stílusikonjai is, akik ezúttal Wimbledonban vonzották magukra a tekinteteket.
Fashion&Beauty
Dua Lipának nem kell a szomszédba mennie stílustippekért: a csinos énekesnő nemrég egy bámulatos, átlátszó kreációba bújt, amiben ő maga volt a nőiesség földi megtestesítője.
Lifestyle
Egészség
Megkérdőjelezhetetlen a friss kutatások alapján, hogy a kávé, valamint a koffein jó hatással van a szervezetünkre. Azonban a testünk jelzéseit is figyelnünk kell, hogy ne legyen egészségtelen a...
Utazás
A legtöbb ember már a kocsijában sem tud meglenni klíma nélkül, ami a hőhullámok miatt érthető is. Azonban légkondi nélkül is le tudjuk hatékonyan hűteni az autónkat.