Nyílt titok volt, hogy falja a férfiakat: Hollywood legnagyobb szexbotrányába keveredett a legendás színésznő, évekre kegyvesztetté vált

Ingrid Bergman a világ egyik legszebb színésznője és a filmtörténet egyik legnagyobb csillaga volt, aki európai színésznőből vált hollywoodi ikonná. A Casablanca sztárja az egész életét a szakmájának szentelte, no meg a mindent elsöprő szerelmeknek, melyeknek férjes asszonyként sem tudott nemet mondani.

Szerelmi élete lázban tartott mindenkit

Ingrid Bergman 1915. augusztus 29-én született Stockholmban; élete nem indult könnyen: korán elveszítette a szüleit, ezután rokonok nevelték fel elvesztése után rokonok nevelték fel. Már gyermekkorában érdeklődni kezdett a színészet iránt, s húszévesen már filmekben szerepelt – sőt, 1939-ben már a legnépszerűbb svéd sztárok egyike volt, amikor eljátszotta az Intermezzo zongoristalányát, aki beleszeret az ünnepelt, házasságban élő hegedűművészbe. A film, de főként a kivételes adottságairól is híres színésznő felkeltette Hollywood figyelmét, s még abban az évben leforgatták az angol nyelvű változatot. Ezzel megszületett az 1940-es évek legnépszerűbb filmsztárja, akinek friss, természetes északi szépsége elütött az amerikai filmcsillagoktól. Máig legnépszerűbb filmje az 1942-es Casablanca, melyben a sármos Humphrey Bogarttal varázslatos párost alkottak, noha a pletykák szerint a valóságban ki nem állhatták egymást. Ezután megkapta álmai szerepét, azaz Pilart az Akiért a harang szól filmváltozatában – játékáért Oscar-díjra jelölték, az álomgyár összes filmstúdiója a kegyeiért versengett. Azonban nem csupán remek alakításaival és istenadta tehetségével hívta fel magára a figyelmet: akkoriban rendkívül botrányosnak számító magánélete miatt rendszeresen az újságok címlapján találta magát, ugyanis szabadon mert szeretni, viszonyai pedig mindenki számára nyílt titoknak számítottak. Részletek a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Hollywood aranykorának egyik legnagyobb csillaga volt Ingrid Bergman, aki tehetségének és szépségének köszönhetően milliók szívébe lopta be magát. Csodás génjeit 39 esztendős unokája, Elettra Rossellini Wiedemann is örökölte, aki napjainkban sikeres modellként keresi a kenyerét.

Leadfotó: Ernest Bachrach/John Kobal Foundation/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.
Fashion&Beauty
Kaia Gerber olyan elegáns és trendi műszőrme kabátban lépett utcára, hogy egyből kedvünk támadt beszerezni egy hasonlót.
Lifestyle
Eddig nem igazán volt tisztázva, hogy használhatunk-e más, pakolásra alkalmas eszközt a hivatalos bevásárlókosár, vagy kocsi helyett.