Sztárok

Megalázó élményben lesz része a koronázáson Harrynek: ezért fog a herceg átkozottul gyötrődni a nagy napon

Már nem kell sokat várni III. Károly király koronázásáig, melyen az uralkodó kisebbik fia, Harry is részt vesz majd – ám az már előre borítékolható, hogy a herceg iszonyatosan szenvedni fog a történelmi jelentőségű eseményen, ráadásul nem is akármiért.

Hogy fogja kibírni?

Mint ahogyan arról korábban a Femcafe.hu is beszámolt, nemsokára megkoronázzák III. Károly királyt, a palota pedig világsztárokat felvonultató nagyszabású ünnepi rendezvénysorozattal készül a ceremóniára. Természetesen magának az uralkodónak is megvannak a maga tervei, néhánnyal azonban egyes rokonai nem igazán értenek egyet – Katalin például egyáltalán nem örül annak, hogy legidősebb gyermekének, Györgynek végig a figyelem középpontjában kell majd lennie a nagy napon. Azonban nem csupán a walesi hercegnének okoz fejtörést a koronázás: ott van például a monarchiának hátat fordító Harry herceg is, aki a sorozatos konfrontációk ellenére elfogadta édesapja meghívását, és jelen lesz a történelmi jelentőségű eseményen. Pedig sokkal nagyobb kihívások várnak rá, mint gondolná…

A Buckingham-palota nemrég tudatta egy közleményben, hogy III. Károly koronázásán Harry herceg is részt vesz majd, felesége, Meghan Markle és közös gyermekeik azonban Kaliforniában maradnak.
Kattints a további képekért!

Minden jel arra mutat, hogy a sussexi herceg nem a május 6-án esedékes ceremónia alkalmával fog kibékülni a családjával.

Leadfotó: Samir Hussein/WireImage/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.