Halálos beteg volt: tragikus hirtelenséggel, mindössze 42 évesen hunyt el a magyar zenész

Legenda

Ihász Gábor szobájában tanult meg gitározni, autodidakta módon, majd megkereste az akkor már képzett zenész Máté Gábort, aki szárnyai alá vette. Ahogy az Újságmúzeum írja, később már nem csak neki, de Szécsi Pálnak és Cserháti Zsuzsának is dalokat írt, emellett pedig saját magának is, így énekesként is kezdett befutni: rendszeresen szerepelt a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban is. Két nagylemeze jelent meg, feleségül vette gimnáziumi szerelmét Pintér Évát, és mindössze 40 éves volt, mikor Adrienn lánya unokával ajándékozta meg. Második felesége Hajós Mária volt, aki a Vasasnál kézilabdázott: Mária szintén gyermekkel ajándékozta meg, ezúttal egy fiúval, Gáborral. 32 évvel ezelőtt, 1989. június 29-én azonban nem csak legendás karrierje, de élete is véget ért a férfinak, akit a közönség mindig napszemüvegben és gitárral a kezében láthatott: Ihász halálát szívinfarktus okozta, de boncolásakor kiderült, hogy kezdődő csont- és tüdőrákja volt. Lánya, Adrienn később vallott arról, hogy a zenész jó apa és férj volt, ő maga pedig gyakran elkísérhette Ihászt a fellépéseire. Szülei válása azonban megviselte az akkor 13 éves Adriennt, de féltestvérével, Gáborral mindig is jó kapcsolatot ápoltak.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A sanzonénekesnő egész életében a szerelmet és a megnyugvást kereste, amit csak egy férfi adhatott meg számára igazán – Piaf nagy Ő-je azonban tragikus balesetben vesztette életét, amit Édith soha nem tudott igazán feldolgozni.

Leadfotó, fotó: Fortepan/Giltán Tivadar

Oldalak

Home&Design
Végre gőzerővel készülődhetünk az ünnepekre, ami természetesen azt is jelenti, hogy csodaszép karácsonyi dekorációba burkolhatjuk egész otthonunkat!
Lifestyle
Cikkünkben összegyűjtöttünk minden hasznos információt a cumi elhagyásról, hogy a búcsú pillanata ne könnyekkel teli legyen, hanem a kicsik fejlődésük egyfajta lépcsőjeként, büszkén tekinthessenek...
Lifestyle
A mikrohullámú sütő megkönnyítette az életünket, de vannak bizonyos ételek, amiket nem szabadna benne melegíteni.
Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.