Sztárok

Így ünnepel majd a királynő

II. Erzsébet királynő júniusban ünnepli majd trónra lépésének 60. évfordulóját. Az ünnepséggel állítólag megpróbálják "lekörözni" Vilmos és Katalin szenzációs tavalyi esküvőjét. Lássuk, hogyan!

2012 talán leglátványosabb ünnepségére június 3-án kerül majd sor. Egy Londonban kiadott közlemény szerint a szervezők eddig sosem látott királyi mulatságra készülnek. "Az emberek még évtizedek múlva is emlékezni fognak rá, hol voltak ezen a napon" - nyilatkozták a tervezett programokról.

Erzsébet, Fülöp és rokonaik egy különleges, külön a számukra kialakított hajón ereszkednek le a Temzén, harangszó és ünnepi beszédek gyűrűjében. A királyi családot sétahajózásukon ezer, a világ különböző tájairól - Új-Zélandról, Kanadából, Indiából, és egyéb távoli országokból - származó hajó kíséri majd. Számos zenekar külön erre az alkalomra komponált egyedi darabot, hogy a királyi fenségek ne unatkozzanak hajóútjuk során. A másfél órás út folyamán mintegy 20 ezer ember fog egyszerre a folyón ünnepelni. "A legnagyobb show-t adjuk, amit a Temze valaha látott" - nyilatkozta az esemény megszervezésére létrehozott alapítvány elnöke, Lord Salisbury. A nagy napon a londoni parkok többsége fesztiváloknak ad majd otthont, ahol az elmúlt 60 év szokásait, öltözékeit és táncait elevenítik fel, természetesen az elmaradhatatlan brit tea mellett.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A különleges esemény előzetes becslések szerint körülbelül 10 millió angol fontba (12 millió euróba) kerül majd. Az összeg nagy részét különböző szponzorok állják. "Egyáltalán nem okozott problémát a rengeteg pénz beszerzése" - állítja Lord Salisbury. - "Az egész nemzet hálás a királynőnek odaadásáért és elkötelezettségéért, és így kívánnak köszönetet mondani." Nemcsak brit forrásokból származnak a hajóutat finanszírozó milliók, hanem nemzetközi támogatások is érkeztek. Az utazást sok országban élőben közvetíti majd a televízió - csakúgy, mint Vilmosék tavaly áprilisi esküvőjét. A szervezők elsődleges célja az, hogy több néző kövesse a jubileumi ünnepséget, mint a fiatalok egybekelését. Boris Johnson, London polgármestere több száz millió nézőben reménykedik.

Erzsébet 1926-ban született, Elizabeth Alexandra Mary Windsor néven. 1947-ben ment hozzá harmad-unokatestvéréhez, Fülöp edinburgh-i herceghez. Négy gyermekük született, Károly, Anna, András és Edward. 1952-ben koronázták királynővé. Ma már csak névlegesnek nevezhető a hatalma, hiszen a parlament és az országgyűlés hozza a döntéseket, Erzsébetnek csupán vétójoga van egyes törvények elfogadásakor, de ezzel a jogával eddig nem élt. Még ma, a 21. században is ugyanakkora tisztelet övezi személyét, mint őseiét, a britek 60 éve töretlenül istenítik uralkodójukat.

Lord Salisbury szerint a britek tavaly már megmutatták, hogy ők is képesek látványos mulatságot szervezni, és ez egy újabb remek alkalom lesz arra, hogy megmutassák a világnak Nagy-Britannia legjobb oldalát.
 

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Szinte mindenki hallotta már az úgynevezett 5 másodperces szabályt. Ha egy falat étel csak néhány pillanatra érinti a padlót, sokan úgy gondolják, még nyugodtan elfogyasztható. De vajon valóban így...
Lifestyle
Sok kontaktlencsésnek vannak olyan apró szokásai, amelyeket teljesen ártalmatlannak tart. Évekig ismételjük őket anélkül, hogy egy pillanatra is elgondolkodnánk rajtuk, hiszen eddig sem történt semmi...
Home&Design
Van valami különleges érzés egy jól megtervezett tengerparti hotelben vagy egy mediterrán villában. A jó hír, hogy ezt a hangulatot nem kell évente egyszer, néhány napra lefoglalnod – egy kis...
Fashion&Beauty
A fehér sportcipő örök klasszikus, de 2026 nyarán ennél sokkal izgalmasabb sneakertrendek hódítanak. A retró vászoncipőktől a nőies balerina sneakereken át egészen a szatén, a pasztellszínű vagy...
Utazás
A nyár továbbra is a Balatoné, és bár az árak valóban emelkedtek, a tó hangulata miatt a magyar turisták nehezen tudják megunni.
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...