Sztárok

Végre kiderült, Hujber Feri tényleg a ”fehér portól” volt-e olyan őrült, amikor ezer százalékon pörgött

Hujber Feri bele tudott keveredni néhány botrányba az évek során. Néha tényleg őrülten viselkedett, így nem csoda, hogy az emberek azt hitték, ez valami drog hatása.

Bár anno füvezett, de annak is hátat fordított

Hujber Ferenc 2003-ban hagyta el Magyarországot, de ha van valamilyen projekt, színészi feladat, akkor vissza szokott jönni. Interjúkat is vállal, már nem igazán arra megy rá, hogy botrány csináljon, hanem igyekszik mindenről őszintén mesélni.

Mindenki tudja Hujber Ferencről, hogy egy különleges és érzékeny figura. Múltkor azért kiakadt, hogy Nagy Ervinhez hasonlították.

„Én Nagy Ervinnel 3 éven keresztül egy kollégiumban voltam, 2 évig szobatársak is voltunk. Olyan, mint a testvérem, imádom, de soha nem akarnék olyan lenni, mint nő. Én jobb színésznek tartom magam az Ervinnél, de legalább azonos státuszúnak” – idézte a Blikk a színészt, aki Hevesi Tamás podcastjében beszélt erről.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Azonban mi a helyzet azzal a bizonyos ”fehér porral”? A galériánkból kiderül!

Zacher Gábor úgy gondolja, valamilyen enyhítésre szükség lenne a szabályozásban. Vajon eljöhet ebben is a változás a marihuána kapcsán?

Leadfotó: MTI Fotó – Illyés Tibor

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!