Megtörte a csendet titokzatos párjával kapcsolatban Horváth Éva - Ezt mondta a baba apukájáról

Horváth Éva csütörtökön reggel a Mokkában vendégeskedett, ahol sok mindent elárult várandósságáról, de mostanáig gondosan titkolt párjáról is mesélt. Olvasd el, mit mondott a boldogságtól kivirult Éva a műsorban!
Horváth Éva évek óta kapcsolatban él
A gyönyörű Horváth Éva mindenkit nagyon meglepett, amikor egy csodás karácsonyi fotóval tudatta, első gyermekével várandós. A műsorvezető gondosan óvja magánéletét, így mostanág azt sem lehetett tudni, hogy párkapcsolatban él. Éva Demcsák Zsuzsának és Szebeni Istvánnak mesélt terhességéről a Mokka csütörtöki adásában.
"Van egy olyan kritikus időszak, amikor még nem szokták ezeket elmondani. Ezen egyébként már túl vagyok. Ez vizsgálatokhoz volt köthető, emiatt nem mertem bevállalni. (...) Ha hiszitek, ha nem, nekem semmi bajom nem volt. Nem voltam kívánós, hányinger sem volt, szóval semmi. Úgyhogy én roppant módon aggódtam emiatt, hogy minden rendben van-e odabent" - mesélte a műsorban Éva, aki félt, hogy elveszítheti a kisbabát. Szerencsére azonban nem így lett, így most boldogan várja a kicsit, aki tavasszal jön majd a világra. Horváth Éva elárulta, ő és párja már tudják a gyermek nemét, de egyelőre nem szeretnék elárulni.
Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!
Több éve együtt vannak a baba apukájával
"Roppant érdekes téma, hogy ki az apja. Találgatják folyamatosan. Ő egy civil ember, aki nem szeretne szerepelni. Pont most beszéltem valakivel, és sokkal borzasztóbb az a férfi, aki folyamatosan szerepelni akar melletted. Annál szörnyűbb nincsen, amikor egy civil férfi melletted szeretne valakivé válni. Mindenkinek volt már ilyen az életében, nekem is. (...) Szóval szerintem ez egy teljesen normális viselkedés, hogy ő civil és szeretne a továbbiakban is így élni" - árulta el a műsorban Éva a baba apukájával kapcsolatban, majd azt is hozzáfűzte, több éve egy párt alkotnak.
A babavárással kapcsolatban mi is szerettük volna megszólaltatni Évát, de sajnos egyelőre nem sikerült telefonon elérnünk.
Így sikerült elrejtenie gömbölyödő pocakját Horváth Évának - Leesik az állad ettől a trükktől
Horváth Éva megmutatta a rajongóinak, hogyan sikerült ilyen sokáig titokban tartania, hogy első babájával várandós. Nézd meg a fotót!
























