Hódi Pamela a Sztárbox döntője után: "Csalódott vagyok amiatt, hogy nem tudtam Natinak megmutatni, hogy anya is tud hős lenni."

Vasárnap este került sor a Sztárbox Szuperdöntőjére, ahol a hírességek erejüket nem kímélve küzdötték át magukat ellenfeleiken, hogy egy végső megmérettetésen elnyerhessék kategóriájuk bajnoki övét.

Nem erre számított

A RTL ökölvívó-gálaműsorának női könnyűsúly kategóriájában Sápi Vivi és Hódi Pamela mérkőzött meg. Sápi Vivi technikai KO-val győzött és lett a bajnoki öv tulajdonosa. Pamela a döntő meccs után a Femcafe-nak elárulta, hogy a meccs alatt mindent kiadott magából, de az edzéseken és az edzőmeccseken kiderült, hogy ő ennél sokkal technikásabban tud boxolni, ami most a döntő meccsen sajnos nem sikerült. "Szerintem Vivi brutálisan erős volt, úgy ment előre, mint egy tank. Amikor gyengülni látszott, akkor úgy éreztem, hogy megvárta, hogy én üssek és ő abból támadt vissza. Jó volt a taktikája, nem voltam felkészülve arra, hogy ennyire nagy erő van az ütéseiben." - mondta Pamela. A 36 éves influenszer és két gyermekes édesanya elárulta, hogy továbbra is fogja folytatni a boxot, de most tart egy kis szünetet és a családjára koncentrál. Csalódott, mert szerette volna megnyerni a bajnoki övet és megmutatni kislányának, Natinak, hogy "Anya is tud hős lenni."

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Ha kíváncsi vagy a Hódi Pamelával készült teljes interjúra, akkor kattints a videóra:

Lead kép: Femcafe

Oldalak

Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.