Sztárok

Családi hátteréről vallott a Farm VIP népszerű versenyzője: „Sokszor megkaptam, hogy alám tettek mindent”

Henry is csatlakozott a családi bizniszhez

„Édesanyám folyamatosan bővítette az üzletet, a bevételből pedig végre saját lakást is tudtunk venni. Teltek az évek, és bár még gyerek voltam, érdekelt a webprogramozás, az informatika világa: autodidakta módon fejlesztettem magam. 17-18 éves voltam, amikor találkoztunk egy technológiával, ami Magyarországon korábban nem létezett. Olaszországban kifejlesztettek egy gépet, ami nem csak a talpat, hanem az egész lábszárat képes beszkennelni, majd ennek segítségével számítógépen lehet megtervezni az egyedi lábágyat, amit utána egy speciális robot mar ki és készít el” – részletezi a vlogger, aki ezen a ponton kapcsolódott be a családi vállalkozásba.

„Bár a cipészethez nem értettem és a mai napig nem értek, az informatika világában már akkor is otthon voltam. Hosszas tárgyalások után szerződtünk az olasz céggel és elkezdtük a gyártást itthon. Az én feladatom a fordítás mellett a program kezelése volt: a megszerzett tudást átadtam az itthoni szakembereknek és elkezdődött a munka. Azóta negyedévente járunk Olaszországba továbbképzésekre, hiszen a program és a technológia folyamatosan fejlődik. Emellett pedig a környező országokban kizárólagos forgalmazói vagyunk a rendszernek. Rengeteg problémára megoldást kínál ez a technológia, ezért nagyon népszerű. Ma már nem „csak” egy cipészetben gyártunk, hanem két magánrendelőnk is van, a célunk pedig egy egészségügyi központ létrehozása, ahol még több emberen segíthetünk” – meséli Henry. „Igaz, évekkel ezelőtt elindítottam a Youtube-csatornámat, de ettől függetlenül mindig, mindenben segítek édesanyámnak. Sokakat érdekel, hogy miből építettem fel magam, illetve elég sokszor megkaptam korábban, hogy alám tettek mindent, de én is sokat dolgoztam azért, hogy a családi vállalkozásunk elérjen erre a szintre.”

A Lucy Ewingot alakító Charlene Tilton nevét 44 évvel ezelőtt, 19 évesen ismerte meg a világ, a színésznő azóta azonban már 63 éves is elmúlt, és bizony meg is változott az évek alatt. Mutatjuk, hogy fest ma az egykori szőke szépség!

Leadfotó: Instagram/henrykettner

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.