55 évesen is bombázó Heather Graham: Heath Ledger egykori szerelme bikiniben mutatta meg tökéletes alakját

Heather Graham mindig is híres volt különleges szépségéről, amely az idő múlásával sem fakult meg, sőt: a színésznő még mindig elképesztő formában van.
Dögösebb, mint valaha
Heather Graham 1970. január 29-én született az amerikai Wisconsin államban, Milwaukee városában. Édesanyja, Joan Graham tanárként dolgozott és gyermekkönyvek szerzője volt, édesapja, James Graham pedig az FBI ügynökeként szolgált. Apja hivatása miatt a család gyakran költözött, így Heather már egészen fiatalon megtanulta, hogyan alkalmazkodjon új környezetekhez, emberekhez és helyzetekhez. Bár természeténél fogva visszahúzódó, sőt kifejezetten félénk kislány volt, a szereplésben felszabadultságot és örömet talált – hamar a színpad lett az a tér, ahol önmaga lehetett, és ahol lassan, de biztosan megerősödött az önbizalma.
Kreatív érdeklődését a családja is támogatta, így már iskolás évei alatt aktívan részt vett színdarabokban és helyi színházi produkciókban, majd az érettségi után Los Angelesbe költözött, hogy valóra váltsa álmait, miközben a Kaliforniai Egyetemen angol irodalmat tanult – két év után azonban úgy döntött, minden figyelmét a színészetnek szenteli, és félbe hagyta tanulmányait. Pályája elején a 80-as évek végétől olyan filmekben tűnt fel, mint a Gyógyszertári cowboy, a 6szoros ölelés vagy a Bárbarátok), amelyek megalapozták későbbi sikereit, ám az igazi áttörést a Boogie Nights hozta meg számára, majd a közönség világszerte megszerette a KicsiKÉM – Sir Austin Powers 2 szexi és humoros karaktereként.
Az évek során Heather rendkívül sokszínű filmográfiát épített fel: olyan alkotásokban láthattuk, mint A pokolból, Fergeteges forgatás, a Másnaposok, a Judy Moody és a nem nyamvadt nyár, The Rest of Us és a Távol az ég, emellett televíziós szerepei is emlékezetesek: feltűnt a Twin Peaks-ben már 1990-ben, később pedig a Dokik és a Kaliforgia sorozatokban is. Művészi kíváncsisága azonban nem állt meg a kamera előtt: íróként, rendezőként és producerként is kipróbálta magát: 2018-ban mutatták be első rendezését, a Half Magic című vígjátékot, amelynek forgatókönyvét is ő jegyezte, és főszereplőként is látható benne. A közelmúltban is izgalmas projektek voltak köthető a nevéhez: tavaly Nicolas Cage oldalán szerepelt a Párbajhősök című, pörgős western-akciófilmben, amely új oldalát mutatja meg a színésznőnek, továbbá az idei a They Will Kill You című horror-thrillerben is láthatjuk majd, olyan nevek társaságában, mint Patricia Arquette vagy Tom Felton.
Azonban vétek lenne nem megemlíteni, hogy Heather bizony párját ritkító, bájos szépségével is számtalan rajongót szerzett magának az évek során, arra pedig különösen büszke lehet, hogy az ötödik X felett is pontosan ugyanolyan bombanő, mint évtizedekkel ezelőtt – mindezt pedig tökéletesen alátámasztják legfrissebb bikinis fotói. Ha kíváncsi vagy, milyen dögös még mindig a híresség, kattints a galériára!
Leadfotó: Kevin Winter/Getty Images
Forrás: Parade



























