Sztárok

Harry teljesen kiakadt, perrel fenyegetőzik: a herceg úgy döntött, nem tűri tovább a kivételezést

Perrel fenyegetőzik

A TMZ szerint Harry ultimátumot adott a brit kormánynak: a sussexi herceg állítólag figyelmeztető levelet küldött ügyvédeivel az Egyesült Királyság kormányának, pontosabban a belügyminisztériumnak, amelyben világossá tette, hogy ha ő és családja nem kapja meg a kellő védelmet, amikor az országban tartózkodnak, bizony beperli az egész kormányt. A herceg ugyanis úgy gondolja, annak ellenére, hogy feleségével és gyermekeivel visszalépett a királyi család feladataitól, ugyanúgy megilleti őt a közbiztonság és a testőrség, ha az Egyesült Királyságba látogat, hiszen eredendő jogokkal rendelkezik születése óta rangjának köszönhetően. Harry egyébként 2021 júliusában látogatott haza, amikor anyja szoboravatására érkezett, és úgy gondolja, akkor és ott szabálysértés történt azzal, hogy nem kapta meg a kellő védelmet, márpedig a levél szerint addig biztos nem viszi Archie-t és Lilibetet az országba, amíg ez a probléma fennáll, hiszen úgy érzi, komoly veszélyek leselkednek rájuk. A királynőnek tehát lesz mit mérlegelnie, hiszen bár a herceg sok kiváltságot elveszített azzal, amikor Amerikába költözött, unokáját elviekben megilletik a biztonsági intézkedések – ám ha Erzsébet úgy dönt, ezt nem adja meg neki, végleg elveszítheti őt, és talán soha nem látja majd Archie-t és Lilibetet sem.

Kulcsár Edina és Csuti sokáig küzdöttek a házasságukért, mindhiába. Az egykori szépségkirálynőre mindeközben ismét rátalált a szerelem, a hírre pedig most a volt férje is reagált.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Kamilla királyné, ahogy a brit királyi család minden tagja, igencsak nehéz időszakon megy keresztül, bár próbálja megőrizni az összeszedettség látszatát, a testbeszéd szakértő szerint nagyon...
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.