Sztárok

Halála után támadják a Dallas sztárját!

Halottról jót, vagy semmit – tartja a mondás, ám a hírességek esetében ez az illendőségi szabály gyakran semmissé válik. Így történt ez a pár nappal ezelőtt elhunyt Larry Hagman-nel is, akivel kapcsolatban a napokban egyre durvább történetek láttak napvilágot.

A színész korábban saját maga mesélte, hogy tizenkét évesen kezdett inni, gyakran használt LSD-t és kokaint is, később pedig már azt bánta, hogy nem a marihuánát választotta az alkohol helyett, hiszen úgy gondolta, az kevésbé roncsolta volna a szervezetét. Bár Larry alkohol ás drog problémáit eddig is nyílt titokként kezelte az amerikai sajtó, a napokban azonban Larry állítólagos agresszivitásáról és kiszámíthatatlanságáról is hajmeresztő cikkek láttak napvilágot.

Egyes források szerint Hagman miatt nem lehetett beengedni látogatókat a Dallas forgatásaira, történt ugyanis egy alkalommal, hogy a színész fejszével kezdett hadonászni a helyszínre érkező apácák feje fölött, nem kis rémületet okozva ezzel. Mások állítják, hogy szélsőséges viselkedésével Larry nem egyszer megfélemlítette kollégáit is, ha pedig nem tetszett neki az aktuális forgatókönyv egész egyszerűen széttépte azt.

Ezzel ellentétben színésztársai azt mesélik, Larry még ittasan is kifejezetten szórakoztató társaság volt, ráadásul maga a hűség mintaképe, hiszen közel hatvan éves házasságuk alatt egyszer sem csalta meg feleségét. Közvetlen környezete rajongott érte, fia szerint pedig egyenesen a színjátszás volt az élete.

„Édesapámat a Dallas tartotta életben – mondta a gyászoló Preston Hagman egy tévéinterjúban. – Imádott munkába menni minden egyes nap. Apu nem a pénzért tért vissza az új Dallas sorozatba. Nem volt szüksége több pénzre. Nem is a hírnév miatt, az bizony soha nem érdekelte. Azért tette, mert imádott színészkedni, a színjátszás volt az élete, és hiszem, hogy minden betegsége ellenére ezért élhetett meg ilyen szép kort.”

Fotó: aceshowbiz.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A filmvilág csillogó díszletei mögött olykor szívszorító tragédiák húzódnak: több olyan ikonikus világsztár is akadt, aki az alkotói folyamat közben vagy a bemutató előtt távozott az élők sorából,...
Lifestyle
Tudományos áttörést értek el a Kaliforniai Egyetem kutatói: a világ eddigi legösszetettebb fehérjetérképével sikerült azonosítaniuk azokat a molekuláris metszéspontokat, amelyek kulcsszerepet...
Fashion&Beauty
A kétezres évek felejthetetlen buliszettje, a feltűnő felső és a farmer ikonikus párosa ismét meghódítja a kifutókat és az utcákat. A nosztalgikus recept 2026-ban kifinomultabb, stílusosabb és...
Lifestyle
Az Oroszlánnak egy váratlan felismerés ma segíthet megszabadulni egy régi tehertől. Olvass tovább!
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.