Elhunyt Kalmár Tibor, "a szórakoztatás nagymestere"

A Jászai Mari-díjjal kitüntetett rendező száznyolcvannál is több egész estés tévéműsort dirigált, gyerekként pedig szerepelt minden idők egyik leghíresebb magyar filmjében is.
Örökre elment a nagy nevettető
Kilencvenhárom esztendős korában elhuny Kalmár Tibor Jászai Mari-díjjal kitüntetett magyar rendező, "a szórakoztatás nagymestere." Kalmár 1932. július 16-án, Budapesten látta meg a napvilágot, gyermekként Lakner bácsi gyermekszínházában játszott, később pedig beválogatták minden idők egyik leghíresebb magyar filmjébe, a Valahol Európában című klasszikusba is. 1950-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakára, pályáját pedig az Állami Faluszínház (később: Déryné Színház) művészeként kezdte. 1960-ban a Vidám Színpadhoz került, s aztán évtizedeken át a társulat egyik meghatározó egyéniségének számított. Karrierje során ötvennél is több vígjátékot rendezett, emellett pedig mintegy száznyolcvan egész estés tévéműsort is dirigált, így aztán méltán emlegették "a szórakoztatás nagymestereként". 1995 és 1999 között a Pesti Vicc című lap szerkesztőjeként is tevékenykedett. (A rövid ideig létező újságot ő maga alapította.)
"Csak 93 éves volt. Csak, mert cselekvési kedve, szelleme, humora nem volt korhoz köthető. Kalmár a Valahol Európában című filmben ’csak’ epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy ’Még mindig verik őket?’. Mire ő azt válaszolta, hogy ’tudja a rosseb’. Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk" - olvasható a Rádió Bézs friss Facebook-posztjában, mely Kalmár halála kapcsán született.
A művész A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma szerzőként 17, színészként 10, rendezőként 109.
"Reméljük, Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan" - olvasható az imént említett bejegyzésben.




























