Sztárok

Elhunyt Jakab Csaba színész, az ország legismertebb szinkronhangja

Ő volt a legfoglalkoztatottabb hazai szinkronhang. Jellegzetes orgánumát gyakran kölcsönözte Chuck Norrisnak, Dolph Lundgrennek, Jean-Claude Van Damme-nak és az Oscar-díjas Billy Bob Thorntonnak is.

Világsztárokat szólaltatott meg magyarul

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Hetven esztendős korában elhunyt Jakab Csaba színművész, az egyik legismertebb és legfogalkoztatottabb magyar szinkronhang. Jakab 1975 és 1979 között volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, a Vígszínházban gyakornokoskodott, majd a szolnoki Szigligeti Színház, a Népszínház és a Budapesti Kamaraszínház társulatát erősítette. Számos vígjátéki, drámai, zenés és prózai darabban tűnt fel, de a televízióban is gyakran dolgozott, és filmezni is sokszor hívták. Első nagyjátékfilmjét, a Transzportot 1981-ben mutatták be Szurdi András rendezésében. Jakab Csaba számára mégis a szinkronizálás hozta meg az igazi ismertséget. Rendkívül termékenynek bizonyult a műfajban, az Internetes Szinkron Adatbázis információi szerint csaknem 2500 külföldi filmben hallhattuk jellegzetes hangját. Gyakran váltotta Végvári Tamást Chuck Norris szinkronhangjaként, de Dolph Lundgrent, Jean-Claude Van Damme-ot, Billy Bob Thorntont és Denzel Washingtont is sűrűn szólaltatta meg. 2007-től 2011-ig a Movies 24, 2013-tól 2017-ig az AXN Black, 2017-től 2023-ig a Sony Movie Channel, 2023 óta a Viasat Film csatorna hangja volt. 2023-tól az RTL több műsorában is szerepelt (Sztárbox, The Voice).

Leadfotó: Facebook/Zenthe Ferenc Színház

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.
Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.