Gubik Petra: „Büszke vagyok magamra. Ezt tudni kell kimondani”

Hetedik éve jutalmazza a Femcafe.hu azokat az ösztönző hölgyeket, akiknek munkássága, teljesítménye és személyisége példaként szolgálhat a közösségek számára. Idén Gubik Petra is tagja annak a szakmai bizottságnak, amely kijelölte, kik indulhatnak az Inspiráló Nők címért.

Mitől válik valaki inspiráló személyiséggé?

2025-ben is hat kategóriában keressük a leginspirálóbb nőket olvasóink segítségével; a szavazás november 10-ig tart, melyet erre a linkre kattintva tehetsz meg. A jelölőbizottságába idén is olyan neves magyar egyéniségeket választottunk, akik az élet minden területén bizonyítottak és szívükön viselik az utánuk következő nemzedékek sorsát – ők választották ki kategóriánként azt a három jelöltet, akik közül bár sokan fiatalok, tevékenységük már most inspiráló, példaértékű lehet mások számára. Idén Gubik Petra Junior Prima-, Honthy-, Kránitz Lajos- és Petőfi Zenei díjas színművész, előadóművész a magyar zenés színház egyik meghatározó alakja is erősíti a bizottságot, nemrég pedig arról beszélgettünk vele, mit tart élete eddigi legnagyobb sikerének, illetve miből merít motivációt a mindennapok során.

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Mi nyújt neked inspirációt, motivációt a mindennapokban?

Nekem lehet az egy jó tea reggel, egy gyógynövényes tea; lehet egy nagyon jó idézet. Valamilyen művésznek egy olyan munkája – akár egy festmény vagy egy vers –, ami engem inspirálni tud, vagy bele tudok kapaszkodni kicsit. Vagy mondjuk egy olyan életút, amiben azt látom, hogy példátlan elhivatottsággal megy az ember előre, és olyan hittel, rendületlen kitartással, ami azt tudom mondani, hogy példátlan. Nekem ezek azok a kis kapaszkodók, amik az én hétköznapjaimban segíteni tudnak.

Mit tartasz az életutad legnagyobb sikerének?

Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mi van már mögöttem. Gyakran csak azt látom, mi az, ami még nincs meg; mi az, amivel el vagyok maradva, ami hiányosság. És elfelejtem, hogy van már mögöttem egy megtett út. Én ezt tanulom. Igyekszem arra odafigyelni, és a nap végén ezt nem elfelejteni, és visszagondolni, hogy „Jó, Petra, mit tettél le? Mit csináltál ma, milyen projektet vittél végig, milyen előadáson vagy túl? Honnan hová jutottál el?”. Most tanulom az önszeretetet. Azt hiszem, az ember önmagával a legkritikusabb. Pedig mennyivel könnyebb lenne, ha a nap végén azt mondanánk magunknak: „Ezt most jól csináltad. Ügyes vagy. Büszke vagyok magamra.” Ezt tudni kell kimondani.

Mit tanácsolsz azoknak, akik még keresik az útjukat?

Azoknak azt tanácsolom, hogy merjenek kapaszkodókat találni. Keressék meg önmagukban, amikben ők jók, amiben jónak érzik magukat. Amikor valami olyasmit csinál, amiben nem szorong, nincs benne megfelelési kényszer, hanem azt érzi, hogy ki tud teljesedni, tehát a helyén van. Merjen előrelépni! Nagyon sokszor nem lesz könnyű, nem lesz egyszerű, lehet, hogy jönnek a kis mumusok, amik azt mondják: „Nem vagy rá képes, nem vagy elég jó”. Higgyen ebben, hogy de: úgy, ahogy van, mind kívül, mind belül, ő lehet elég jó. Sőt – pont jó.

Mi segít átlendülni a mélypontokon?

Talán azok a gondolatok segítenek átlendülni a nehezebb időszakokon, amikor kicsit megállok a rohanásban, és azt kérdezem: „Mi a baj?”. És akkor elmondom magamnak: „Most ez nem úgy sikerült. Nem látom a végét. Ezt nem tudom, hogy fogom megcsinálni. Elveszek a részletekben”. És akkor egy picit megállok és emlékeztetem magam: „De hát annyi mindent megcsináltál már! Mindig volt valahogy. Most is lesz valahogy”. Tehát a koncentráció, a meditáció és a lecsendesedés mindig segítenek. Csak meg kell állni, végiggondolni, majd újraindulni. Ez mindig működött nálam – még akkor is, amikor olyan nagy stresszhelyzetben voltam, hogy úgy éreztem, kiugrik a szívem és annyira dobog, hogy nem tudok megnyugodni. Pedig tudom, hogy most el kell mondanom egy verset vagy egy monológot, vagy ki kell állnom emberek elé, és a torkomban dobog a szívem szó szerint – na, a meditáció mindig segített eddig ilyenkor.