Görög Zita és Dukai Regina elárulták tökéletes alakjuk titkát

Egészségtudatosak, gyönyörűek és igyekeznek megszabadulni mindenféle méregtől. Mádai Vivien, valamint a modellszakma három generációjának jeles csillaga, Sütő Enikő, Görög Zita és Dukai Regina a 2013-as év gyógynövényét, a máriatövist éltették, miközben egészségtudatos életmódról, testmozgásról, méregtelenítési praktikákról és gyógynövényismeretükről adtak számot.

Sütő Enikő a specialista

Hazánk ismert szépségei, Görög Zita, Dukai Regina, Sütő Enikő és Mádai Vivien is tiszteletüket tették a Füvészkertben tartott délelőttön, ahol egy oktatás után gyógynövényismeretükről adtak számot.

„Képeket húztunk, és fel kellett ismernünk, melyik gyógynövényt látjuk rajta – meséli Sütő Enikő. – A máriatövist egyből megismertem, hiszen rendszeresen használom méregtelenítéshez. Előfordul, hogy egy komplett délelőttöt szánok a megtisztulásra, összekötöm mozgással, rengeteget iszom és relaxálok is, ami után sokkal jobb formában leszek.”

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Az 5. X-et is átlépő, ám még mindig sugárzóan szép modell a cukrot kizárta életéből, de egyéb szénhidrátokra nem mond nemet, inkább sporttal kompenzál. „Egyszer a férjem megkérdezte, hogy láttam-e már narancsbőrös focistát – azóta járok rendszeresen focizni. Emellett gyakran úszom, futok és a szabad levegőn töltött mozgásra esküszöm, mert az a bőrnek is jót tesz.”

Tudatos táplálkozás

„Én az alkoholt és a dohányzást zártam ki, már hosszú évekkel ezelőtt – veszi át a szót Görög Zita, egy másik generáció elismert modellje. – A mozgást manapság a gyerekeim üzembiztosan garantálják, biciklire fel, fáról le, hegynek át. A méregtelenítésnek pedig egy igen egyszerű formáját választottam, máriatövises kapszulákat veszek be, amit néha jógával, máskor tornával egészítek ki. S bár tudatosan táplálkozunk, azért a jó falatokat és az édességeket sem vonjuk meg magunktól.”

Oldalak

  • 1
  • 2

Szólj hozzá Te is!