Csillapíthatatlan volt a szexuális vágya: napi nyolcszor bújt ágyba szeretőivel a magyar színésznő, egy uralkodóval is titkos légyottokra járt

Gömbaszögi Frida pályáját először egy merénylet szakította félbe, majd 1933-ban az Est-lapok vezetése miatt vonult vissza, az ötvenes években pedig politikai okok miatt minősült nemkívánatos személynek. Ennek ellenére nagy kanállal falta az életet, no meg a férfiakat.

Pikáns hálószobatitkok

Gombaszögi Frida, magyar színpad első modern stílusú képviselőjeként vonult be a történelembe: Grün Friderika Vilma néven látta meg a napvilágot 1890. december 9-én Budapesten, édesapja boltossegéd volt. A Gombaszögi lányok négyen voltak testvérek – Margit, Ella, Frida és Irén –, s noha mind megpróbálkoztak a színi pályával, igazán híres csak Frida és Ella lett közülük – Margit, a legidősebb nővér szépségének áruba bocsátásából fedezte a két lány színi tanulmányait. Fridát Rákosi Szidi színiiskolájából szerződtette 1909-ben Beöthy László a Magyar Színházhoz: első szerepe Vivie volt G.B. Shaw Warrenné mestersége című drámájában, s akkora sikert aratott, hogy színpadra léphetett Shaw Az orvos dilemmája című darabjában is, azután pedig Törzs Jenő partnere volt Bíró Lajos Sárga liliomában. Frida azonban nemcsak a tehetségével, hanem erős kisugárzásával, no meg feltűnő szépségével vonta magára a figyelmet, visszaemlékezések szerint pedig lételeme volt a szerelem és a szenvedély. Csillapíthatatlan volt a szexuális étvágya, valósággal falta a férfiakat, sőt az a szóbeszéd járta, hogy a későbbi IV. Károly ágyában is megfordult. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Laborfalvi Róza a realista magyar színjátszás úttörőjeként, valamint Jókai Mór feleségeként vonult be a történelembe. Nevét rengetegen ismerik, ám sokan nem tudják róla, milyen kalandos életet élt.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...