Sztárok

Megszületett Sáfrány Emese első gyermeke

Nolen a vártnál hamarabb jött a világra.

Komplikációk nélkül zajlott a szülés

Sáfrány Emese az Instagram-oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. A kisfiú a Nolen nevet kapta szüleitől, és a vártnál hamarabb érkezett meg.

"Június 20-án hajnali 6:19-kor megszületett közös fiunk Hornyák Ádámmal, a vártnál picit hamarabb ugyan, de annál nagyobb boldogságban és egészségben! Ádám nagy örömére Nolen azért még megvárta, hogy apukája élőben lássa a Magyarok 1:1-es eredményét!" - írta Instagram-oldalán a boldog kismama, aki ráadásul még egy megható fotót is posztolt, melyen újszülött gyermekét öleli. Sáfrány Emese a bejegyzésben azt is megemlítette, hogy első gyermekét nyugodt körülmények között, komplikációktól mentesen hozta a világra, továbbá köszönetet mondott partnerének, Hornyák Ádámnak is. "Végig mellettem volt Ádám is, amiért hálás vagyok neki, illetve azért is, hogy ilyen csodát hozott el az életembe" - fogalmazott az újdonsült édesanya.

A légtornász és sportoló szerelme februárban jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják. Sáfrány Emese ezt megelőzően hónapokig titkolta várandósságát a nyilvánosság előtt, később azonban több ízben is megmutatta a közönségnek terheshasát.

A 33 éves Kocsis Dénesnek és feleségének, Petrának rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie az elmúlt időszakban, most azonban szülői örömök elé néznek – bár vágytak a gyerek érkezésére, mindkettőjüket meglepte, hogy Petra betegsége ellenére sikerült teherbe esnie a nőnek.

Leadfotó: facebook.com/aleska.diamond.9

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!