Gesztesi Károly fia videoklipet készített - Itt nézheted meg
Édesapja büszke Márkóra.
Gesztesi Károly büszke a fiára
Gesztesi Károly büszke középső fiára, és nem véletlenül, hiszen úgy fest, Márkó a siker útját járja. A fiatal srác videoklipje tegnap jelent meg, édesapja pedig hozzáfűzte, hogy bár volt pár dolog, amin javított volna, szívesen beugrik majd fia egy későbbi produkciójába.
"Márkó egy ideje verseket ír. Olyanokat, amik adnak egy bizonyos zenei lüktetést. Ezt most úgy hívják, hogy rap. A fiatalsághoz ez áll most a legközelebb... A fiam nem nagyon mutatta meg nekem a zenéit, amíg el nem készültek, sőt a tanácsomat sem kérte ki. Amikor meghallottam a dalt, volt pár dolog, amit szerettem volna javítani, de ő nem kért belőle" - mondta a Borsnak Gesztesi. Hozzátette, még Galambos Lajos is megdicsérte Márkót, ami nagy szó.
"Még Lajcsi is azt mondta - ami tőle nagy szó -, hogy ha készül még dal, akkor nagyon szívesen trombitálna benne. Nem belefolyni akarunk az ő munkájába, csak poénból feltűnni. Márkó és a testvére, Dávid egyébként egy ideje magántanulók, így több idejük jut a kreativitásuk kibontakoztatására. Az, hogy magántanuló lett, például azt hozta, hogy Márkó megkérte a mamámat, hogy hadd tanulhasson tőle zongorázni. Márkó most próbálja feszegetni a határait, keresi önmagát, ebben pedig abszolút támogatom" - fejezte be Károly.
Április 9-től láthatjuk a képernyőn.